Veres János, a miniszterelnök eddigi kabinetfőnöke váltja Draskovics Tibort a pénzügyminiszteri poszton, a BM eddigi közigazgatási államtitkára, Szilvásy György lesz a megerősített miniszterelnöki kabinet vezetője. Az erről szóló döntést Gyurcsány Ferenc tegnap reggel az MSZP frakcióülésén jelentette be. A pénzügyminiszter-cserét a kormányfő azzal indokolta: ahhoz, hogy az általa a száz lépés politikájának nevezett program megvalósulhasson, nagyobb és szélesebb politikai-szakmai támogatásra van szükség. Bár tisztul a kép azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent a miniszterelnök által a szocialisták pénteki kongresszusán meghirdetett "új politika", részletek egyelőre nem ismertek.
A MENESZTÉS MÖGÖTTI OKOK. Elfogyott a miniszterelnök bizalma Draskovics Tiborral szemben, s az "új műsorhoz új férfi kell" szlogennel indokolták lapunknak koalíciós politikusok a kormányfő döntéseit. Mint mondták, Draskovics képtelen lett volna a szocialista frakción keresztülverni a következő hetekben-hónapokban tervezett intézkedéseket, többek között ezért is kellett váltani a poszton. Többen hozzátették: most érett meg a helyzet Draskovics menesztésére, a kormányfő már régebb óta elégedetlen a pénzügyminiszterrel, lásd az áfaügyet vagy éppen az adóreform-bizottság javaslatcsomagjának megítélésében tetten érhető véleménykülönbséget. Az sem véletlen, hogy az államfő-jelölési procedúrában politikailag a párton belül kissé "megkopott" kormányfő pont most vette újra kezébe az irányító, tematizáló szerepet. "Határozott szándékunk az euró 2010-es bevezetése, amelynek érdekében készek vagyunk nagyon fontos intézkedéseket meghozni; ezekkel összefügg a pénzügyminiszter-váltás" - szögezte le Gyurcsány Ferenc kormányfő hágai látogatásának egyik tegnap délutáni programján. Elmondta azt is, hogy másfél hónapos határidőt szabott a lépések konkrét kidolgozására.
AZ ÚJ MINISZTER FELADATAI. A kormányfő tegnap többször is azt hangsúlyozta: az általa tervezett változtatásokat nem lehet reformnak nevezni, hiszen ez a szó ma mély átalakítást jelent, ehelyett azonban ágazatközi, szervezeti-strukturális, igazgatási problémákat kell megoldani. A miniszterelnök azt mondta, hogy a megoldások keresése közben maradéktalanul be kell tartani a pénzügyi fegyelmet, hiszen nincs nagyobb mozgástér a költségvetésen kívül, s nem lehet többet, csak más szerkezetben költeni. Gyurcsány Ferenc szerint összehangoltan kell cselekedni az államszervezet, az önkormányzatok, az igazgatás, a szociális ellátás, a foglalkoztatás, a családtámogatás és az adópolitika területén.
Egyelőre több, a kormánypártok és a minisztériumok képviselőiből álló csoportban folyik a munka, s a tervek szerint a következő hetekben egyes döntéseket nyilvánosságra is hoznak. Többen azt kérték, ne egy csomagban terjesszék elő a javaslatokat, hanem akkor álljanak elő azokkal, ha egyes ügyekben már megszületett a politikai döntés. A miniszterelnök által a pénteki MSZP-kongresszuson is hivatkozott háttéranyag a következő problémákat veti fel többek között: a közszféra illetményrendszere nem teljesítménykövető; enyhítésre szorulna az az igazságtalanság, amely szerint azonos munkakör, azonos szolgálati idő mellett is eltérhet a nyugdíjak összege; a családi adókedvezmény révén még mindig azok kapnak többet, akiknek erre nincs szükségük, a fiatalok, gyermeket nevelő családok otthonteremtésének további könynyítésére kell koncentrálni, segíteni kell az elérhető árú bérlakáspiac kialakulását; át kell gondolni a gyógyszerár-támogatást; meg kell teremteni a korszerű szakképzési rendszert.
AZ ÚJ MINISZTERJELÖLT NYILATKOZATA. Veres János pénzügyminiszter-jelölt újságíróknak tegnap csupán annyit mondott: "Tovább megyünk azon a pályán, amelyet a konvergenciaprogram jelent." Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy jelenlegi ismeretei szerint tartható az idei költségvetés. Veres János ugyanakkor kiadott egy közleményt, amelyben azt hangsúlyozta, hogy a kormány új politikájának megfelelően el kell indítani azokat az államháztartás egészét érintő strukturális változásokat, amelyek hosszú távon is képesek biztosítani az euró 2010-es bevezetéséhez szükséges egyensúlyi feltételeket.
DRASKOVICS 15 HÓNAPJA. Draskovics Tibor 2004. február 15-étől töltötte be a pénzügyminiszteri posztot. Hivatalba lépése előtt, még januárban 120 milliárdos megszorító csomagot jelentett be, és a 2004-es hiánycélt 3,8-ről 4,6 százalékra emelte. Májusban a kormány két évvel későbbre, 2010-re tolta az euróátvétel céldátumát - és az EU-nak benyújtott konvergenciaprogram is ezzel számolt -, majd június végén újabb takarékossági intézkedést hozott: a 106 milliárd forintnyi maradványösszeget csak a pénzügyminiszter hozzájárulásával lehetett elkölteni. Medgyessy Péter kormányfő lemondása után a leendő miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc jelezte: a pénzügyminiszteri poszton nem lesz változás. A kormány decemberben aktualizálta a konvergenciaprogramot, amelyben az eredeti dokumentumhoz képest nagyobb, évi 0,6 százalékponttal csökkenő deficitpálya mellett tette le voksát. Közben felröppent a hír, hogy Draskovicsot meneszti a kormányfő, aki akkor világossá tette: addig nem tervez minisztercserét, amíg a hivatalos célszámok teljesülnek, s ennek érdekében mindent megtett a volt pénzügyminiszter. Így például októberben utasította az APEH-et a visszaigényelt áfa szigorított ellenőrzésére, amelynek nyomán több hónapot késtek a kifizetések, s ez becslések szerint 420 milliárd forintnyi visszaigényelt áfát érintett. Valójában azonban nem lett eredménye a szigorított áfakiutalásoknak, az adóellenőrök a tételes ellenőrzésekkel csak pazarolták idejüket. Az APEH elnökének azonban februárban mennie kellett, s az utód - állítólag Veres János javaslatára - az általa jól ismert, ugyancsak szabolcsi Szikora János lett. Draskovics legutóbb a legtöbb kritikát az áfa-visszatérítések mellett az általa életre hívott adóreform-bizottság javaslatai miatt kapta.
DRASKOVICS MAGÁRÓL. A külső és belső egyensúly ugyan javult, de sem mértékét, sem ütemét tekintve nem a kívánt ütemben, a gazdasági növekedés gyorsult, és szerkezete kedvezőbbé vált - értékelte sajtótájékoztatón a hivatalban töltött több mint 14 hónapját Draskovics Tibor. Az április 25-i hatállyal felmentett - és erről csak tegnap tudomást szerzett - pénzügyminiszter a kívánttól elmaradó egyensúlyjavulás okaként a független jegybank nem kellő együttműködési készségét, valamint - a tartós egyensúlyjavulást lehetővé tevő reformokkal kapcsolatos - politikai elszántság hiányát említette. Elmondta, hogy a közszféra észszerű, de gyors lépésekkel történő átalakításának lépéseit a pénzügyi tárcánál kidolgozták, és a múlt héten átadták a miniszterelnöknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.