Drákói bírságok feketemunkáért
A tervek szerint akár meg is szüntetheti az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) azt a vállalkozást, amelyet egymás után többször rajtakap a jogszerűtlen foglalkoztatáson. Többek között ez áll a munkaügyi ellenőrzésekről szóló törvény átfogó módosításához készült első javaslatban. A részleteket várhatóan nyár végéig pontosítják, és ősszel a kormány elé kerülhet a kész koncepció.
Az idén még ötvenezer és tízmillió forint között szankcionálnak a munkaügyi felügyelők, jövőre a kisebb súlyú jogsértések "ára" harmincezer lesz, a durva szabálytalanságok húszmillióba kerülnek. A kisvállalkozások, amennyiben a dolgozói létszám nem haladja meg a 15 főt, kevesebbre lesznek büntethetők, rájuk legfeljebb tízmilliós bírság szabható ki.
Nem baj, ha a büntetés mértéke elrettentő, de félő, hogy a munkaügyi felügyelők nem mérlegelnek majd, hanem a maximumot róják ki - fogalmazott lapunknak Szűcs György. Az Iposz elnöke szerint az ellenőrzések lebonyolításához "jogi szakszerűségre" van szükség, hiszen az OMMF egy vállalkozás vizsgálatakor annak több telephelyét is szankcionálhatja. Az így többszörösen kiszabott milliós bírságok tönkretehetik a munkaadót. Lehet ilyen mértékben büntetni, és ez valóban fehéríteni fogja a foglalkoztatást, ám munkahelyek elvesztésével járhat - véli Szűcs György.
Tavaly több mint 22 ezer telephelyet ellenőrzött az OMMF, a szankcionált vállalkozások száma közel nyolcezer volt. Leginkább azoknak a munkaadóknak kell hozzákezdeniük a dolgozói jogviszonyok fehérítéséhez, akik külföldieket alkalmaznak feketén. A statisztikákat figyelembe véve az építőipar, a mezőgazdaság, a vendéglátóipar és a kereskedelem foglalkoztatását veszi leginkább górcső alá az új javaslat. Itt is szigorodik és differenciálódik a szankciórendszer. Ha a szabálytalanul foglalkoztatott külföldi munkabére ismert, a munkaügyi felügyelők a bér négyszeresét fizettetik meg a renitens vállalkozással. Ha ismét előfordul a kihágás, már a bér nyolcszorosát kell megfizetnie a cégnek.
Amennyiben feketefoglalkoztatáson kapja a vállalkozást az OMMF, és nem ismert a zsebbe kapott fizetés valós mértéke, a felügyelőség a minimálbér nyolcszorosával kezdi a büntetést. Az újabb mulasztáskor a minimálbér tizenötszörösét kell megfizetnie a munkaadónak, méghozzá feketemunkásonként. Vagyis az idei legkisebb keresettel kalkulálva 855 ezer forint büntetést fizethet a szabálytalankodó.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a jelenlegi bírság is elrettentő lenne, ha kellő rendszerességgel és alapossággal vizsgálódnának a felügyelők. Parragh szerint szimpatikus viszont az a terv, amely a szankciók mellett ösztönözné is a szabálytalan vállalkozásokat a jogkövető magatartás betartására. A már kiszabott bírság jelentős mértékű csökkentését vagy elengedését is lehetővé tenné ugyanis az új jogszabály, ha a munkáltató az eljárás alatt a hiányosságokat felszámolta, a munkavállalóknak okozott anyagi hátrányt megfizette, ezt igazolta. Ennek a kedvezménynek az alkalmazását azonban korlátok közé kívánja szorítani az OMMF. Így feketefoglalkoztatók, illetve három éven belül már bírságolt cégek nem kaphatnak ilyen típusú kedvezményt.
Az MKIK elnöke aggályosnak, sőt veszélyesnek tartja azt a tervet, miszerint a munkaügyi bírság egy része az OMMF saját bevétele lenne, s belőle a működési kiadásokat finanszírozhatná a hatóság. Ez arra ösztönözné a felügyelőket, hogy magasabb összegű bírságokat szabjanak ki - mondja.
Az OMMF igénye az lenne, hogy legyen kapcsolat az APEH és a Munkaügyi Nyilvántartó Központ adatbázisa között. A hatóság a továbbiakban információkat kíván kapni a munkavállalási engedélyű külföldi állampolgárokról, valamint a regisztrált munkanélküliekről. Így azt is ellenőrizhetnék, a munkanélküli-ellátás mellett dolgozik-e a regisztrált.


