Foglalkoztatást javító pályázatok
Az idei OFA-pályázatok - többek között - a kistelepülések közterületeinek felújításához munkanélküliek foglalkoztatását, illetve a többgenerációs munkanélküliséggel küzdők könnyebb elhelyezkedését célozzák. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) összesen tizenhárom kísérleti programra hirdet pályázatot 2005-ben. Most májusban először hirdetjük meg a fiatalok munkatapasztalat-szerzését támogató programot - mondta lapunknak Molnár Györgyné, az OFA kuratóriumának elnöke. A munkanélküliség veszélyének kitett 18-26 éves fiatalok munkaerő-piaci bevonását segítő kísérleti projekt megvalósítását önkéntes tevékenység révén képzelik el. A célra 288 millió forint használható fel. Nyolc nyertes koordináló szervezetet választanak majd ki, régiónként egy és Budapestről további egy szervezetet. A civil szféra szereplői pályázhatnak, de a munkatapasztalat-szerzés helyszínét megyei és helyi önkormányzatok, valamint egyéb költségvetési intézmények, sőt nonprofit szervezetek, egyházak is adhatják. A pályázat benyújtási határideje június 30.
Még ebben a hónapban megjelenik az a kiírás is, amely a munkanélküliek helyi foglalkoztatását segíti. Az OFA a kistelepülések leromlott állapotú közterületeinek felújításához hirdet pályázatot úgy, hogy az önkormányzatok munkanélkülieket alkalmazhatnak majd. A foglalkoztatóknak vállalniuk kell a képzésüket, és várhatóan a továbbfoglalkoztatásukat is biztosítaniuk kell. A projekt keretösszege 118 millió forint.
Jövő hónapban írja ki az OFA azt a pályázatot, amely a többgenerációs munkanélküliséggel küzdő családok munkaerő-piaci reintegrációját segíti majd. Itt augusztus végéig lehet projektötleteket benyújtani.


