BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adók: csak az áfában lépnek?

Egyedül az áfarendszerben lehetnek változások, azok is vélhetően csak jövő évtől - legalábbis erre utalt Gyurcsány Ferenc parlamenti beszédében. Folynak az adóegyeztetések, miközben más területeken is heteken belül újabb lépések várhatók.

Csak az általános forgalmi adó terén van versenyképességi hátrányban Magyarország a lengyelekhez, csehekhez, szlovákokhoz képest az adó- és járulékrendszert tekintve, húzta alá Gyurcsány Ferenc kormányfő a parlamentben napirend előtti felszólalásában. Meg kell vizsgálni, az áfarendszerben lehet-e akkorát lépni, hogy az a versenyképesség javításán kívül kifehérítse és visszaterelje a határokon belülre azt a forgalmat, amely ma a határ menti kereskedelemben bonyolódik, fogalmazott. Ám arra ügyelni kell, hogy az állam kiadási szükségleteit finanszírozni lehessen - tette hozzá.

A miniszterelnök említést tett a régióbeli összehasonlításban második legmagasabb munkaadói járulékterhekről is, de a megoldás irányát nyitva hagyta. Adóügyben még nem jutottak dűlőre egymással a koalíciós pártok, az elkövetkező napokban, hetekben tovább folytatódnak az egyeztetések. (Az, hogy híresztelésekkel ellentétben tegnap mégsem állt elő a kormányfő konkrét adóügyi lépésekkel, és a kabinet még nem terjesztette be a csomagot az Országgyűlésnek, azt jelenti, az adójogszabályok módosítása - leszámítva a már a képviselők előtt levő adózás rendjéről szóló és néhány kisebb, a korábbi bejelentésekkel összefüggő javaslatokat - az őszi ülésszakra marad.) Ugyancsak az előttünk álló hetekre ígérte Gyurcsány, hogy - a hatékonyság növelésének reményében - hozzányúlnak az állami működés "egyes szeleteihez". Az önkormányzatok finanszírozását úgy alakítanák át, hogy a helyhatóságoknak nagyobb szabadságot adnak, s több lehetőséget a nagyobb jövedelemmel kecsegtető és bejelentett munkavégzéshez. Ezeken kívül a száz lépés folytatásának keretében a mezőgazdaság működési feltételeinek javítását és a vidékpolitika megújítását szeretné elérni a kabinet.

Nem zárta ki annak a lehetőségét a lapunknak nyilatkozó Horn Gábor, hogy még a tavaszi ülésszakban adóügyben bejelentésre sor kerül. Az SZDSZ ügyvivője azonban hozzátette: pártja amellett van, hogy az adókérdéseket kezeljék egyben, nem kiragadva egyes adónemeket vagy járulékokat, az új jogszabályok pedig 2006. január 1-jén lépjenek hatályba. A politikus szerint nemcsak az áfában, de a személyi jövedelemadó-terhelésben is hátrányban van Magyarország a szlovákokhoz képest. Horn nem erősítette meg értesülésünket, miszerint a liberális párt a kormányszóvivő által bejelentett 35 helyett 20 százalékos ekhót támogatná. Azt azonban kiemelte, hogy a mértéket és módot illetően még nincs megállapodás. Ennek érdekessége, hogy pénteken Veres János pénzügyminiszter még úgy fogalmazott: a 35 százalék biztos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.