Június 8-án nyilvánosságra hozták az Európai Jogok Szociális Bizottságának döntését a görögországi romák lakhatási jogainak megsértése ügyében. Ez a bizottság első döntése romákat érintő kérdésben. Az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) még 2003. áprilisában bepanaszolta a görög államot a romák lakhatási jogainak megsértése valamint szisztematikus elkülönítésük miatt.

A strasbourgi nyilvános meghallgatáson a vád álláspontját erősítette Járóka Lívia népparti képviselőasszony 2004. okt. 11-i írásban benyújtott hivatalos nyilatkozata melyben görögországi látogatása során szerzett saját tapasztalatairól számolt be. Mint ismeretes, tavaly augusztusban, amikor több mint 130 romát lakoltattak ki az athéni olimpiai stadion építése miatt és a helyi hatóságok figyelmeztetés nélkül, lerombolták kunyhóikat, Jároka az Athén körüli szeméttelepek szomszédságába telepített több ezres romatelepekre utazott.

A Szociális Jogok Európai Bizottsága úgy ítélte, hogy a görög állam három pontban is sérti az Európai Szociális Karta 16. cikkelyét a lakhatási jogok kérdésében: a számban és minőségben alkalmatlan lakások, a vándor romák számára kijelölt telepek hiányosságai, valamint az erőszakos és szisztematikus kilakoltatások miatt.

Járóka Lívia képviselő asszony elmondása szerint "a döntés nagy áttörésnek és óriási sikernek számít, két éves civil erőfeszítés gyümölcse, amit elsősorban az Európai Roma Jogok Központjának és a görög Helsinki Bizottság alapos munkájának köszönhetünk. Jelentőseget tovább emeli, hogy ez az első komoly európai elmarasztalás, ami régi tagországnak parancsol "megállj"-t a romákat súlytó diszkrimináció ügyében. "Bár a felelősség első sorban az előző görög kormányt terheli, bízom benne, hogy a 2004 júniusában hivatalba lepett konzervatív "Nea Dimokratia" - az Európai Néppárt tagja- vezette új kormány komolyan, veszi a figyelmeztetést, és azonnali lépeseket tesz a görög romák embertelen lakhatási körülményeinek felszámolása érdekében. Ezt elősegítendő az Orbán Viktor által életrehívott roma integrációs népparti munkacsoport keretein belül görög népparti képviselők közreműködésével párbeszédet kezdeményezünk a görög kormány és a civil szervezetek képviselői között - nyilatkozta Járóka.