Emelkedett a mikrohitelek átlaga
A Mikrohitel program feltételeinek február 8-i kedvezőbbé tétele óta - amikor a plafont ötmillióra emelték - több mint 2,4 milliárd forintnyi hitelkérelem érkezett a megyei vállalkozásfejlesztési központokhoz - tudta meg lapunk Valkó Emőkétől, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) kommunikációs tanácsadójától. Ebből június 3-ig közel 1,7 milliárdot hagytak jóvá, a folyósított hitelek összege pedig meghaladja a 804 millió forintot.
A vállalkozások jelenleg optimális esetben egy hónap alatt juthatnak a hitelhez. Az MVA szerint ez az eljárásrend lerövidítésével felére csökkenthető, s ezt már a mikrohitelplafon emelésével egy időben szolgalmazták. Azt javasolták, hogy az általában 2-4 hetente ülésező mikrohitel-bizottság helyett a mikrohitel-menedzser és a helyi vállalkozói központok vezetői hozzák meg a döntést. Ehhez a kézikönyvet kellene módosítani, és erről tájékoztatni az EU-t.
Az MVA adatai szerint a felvett hitel átlagos nagysága hónapról hónapra nőtt. Márciusban 3,48 millió, áprilisban 3,9 millió, májusban 4,15 millió forint volt. Az ország különböző megyéiben eltérő az érdeklődés a mikrohitel iránt. A konstrukció február eleji megújulása óta a legtöbb érdeklődő Budapesten (1095), a legkevesebb Vas megyében (83) volt. Az összigény Baranyában volt a legtöbb (közel 409 millió forint), Komárom megyében a legkevesebb (11,7 millió). A folyósított hitelek nagysága szerinti listát Veszprém megye vezeti, közel 102 millió forinttal. (MK)


