Az idei közbeszerzési eljárás során az útépítő cégek körülbelül feleannyiért vállalták a munkákat, mint amennyire a fővárosi szakértők előzetesen számítottak. Budapesten így ebben az évben mintegy 80 kilométernyi utat tud felújítani az önkormányzat. Demszky Gábor főpolgármester szerint az alacsonyabb vállalási ár egyrészt annak köszönhető, hogy az idén jóval korábban írták ki a pályázatokat, de annak is meghatározó szerepe volt, hogy sok utat hirdettek meg. Emellett az európai uniós verseny is leszorította az árakat.
A Fővárosi Közgyűlés már tavaly augusztusban elfogadta az erre az évre tervezett útfelújítások programját, majd szeptemberben jóváhagyta az engedélyokiratokat. A jóváhagyást követően lehetett elindítani a szükséges tervezések és lebonyolítói tevékenységek közbeszerzési eljárásait, majd a kivitelezési munkák vállalkozásba adását. Mivel az építési munkák becsült költsége meghaladta a nemzeti értékhatárt, a tendereztetést az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelentetve kellett lefolytatni. Az ajánlattételi határidő ez év április elején járt le, s a fővárosi közbeszerzési bizottsága május 12-én meghozta a döntést.
Az állam ebben az évben tízmilliárd forinttal támogatja az önkormányzati útfelújításokat - minden, erre a célra fordított önkormányzati forinthoz plusz egyet ad a költségvetés. A főváros a 2,6 milliárd forintos állami támogatással, az ugyanekkora saját résszel, illetve a hidak és felüljárók felújítására szánt hárommilliárd forinttal együtt öszszesen 8,2 milliárdot fordít az idei munkákra.
Budapest mintegy négyezer kilométernyi útjából körülbelül ezer a főközlekedési és tömegközlekedési útvonal, amelyekért a fővárosi önkormányzat felel. Az ezerből 300 kilométernyi különösen rossz állapotú. Egy évben azonban az utak öt százalékánál többet nem tanácsos felújítani, mert a budapesti forgalom egyszerre ennél többet nehezen visel el. Az idén a főváros útjainak nyolc százaléka kap új burkolatot.
Ebben az évben 48 utat, illetve útszakaszt, továbbá 13 felül- és aluljárót hoznak rendbe. A főváros minden kerületében lesznek útfelújítások. A nyári indítással október-novemberre valamennyi munka befejezhető.
Az útburkolatok elhasználódásának egyik oka a motorizáció robbanásszerű fejlődése. Budapest belvárosában az elmúlt évtizedben megnégyszereződött a gépkocsik száma, naponta legalább 1,1 milliós az átmenő forgalom. Minden évben újabb húszezer autóval van több a fővárosban. A másik ok, hogy a harmincezer kilométernyi állami tulajdonú közúthálózattal szemben az önkormányzati tulajdonú utak hossza 140 ezer kilométer, ám ezek felújítására az elmúlt 14 évben nem adott pénzt az állami költségvetés.
Az útfelújításokra fordított összegen felül 1,6 milliárd forintot költ az önkormányzat az úthibák kijavítására, kátyúzásra. A Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság (FKF Rt.) saját kivitelezésében, illetve május elejétől a közbeszerzési eljárás nyerteseinek bekapcsolódásával május végéig csaknem 59 ezer kátyút javítottak ki. A javítási munkák folytatódnak, a cél, hogy a nyári időszakra a ki nem javított úthibák száma a fővárosi tulajdonú, illetve kezelésű utakon ne haladja meg a kétszázat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.