Bár néhány nap múlva letelik a határidő, csak az érintett cégek fele kérte, hogy az importáfát továbbra is az önadózás szabályai szerint fizethesse. A vám- és pénzügyőrség értetlenül áll a dolog előtt, hiszen arra számított, akinek módja van rá, igyekszik a kevésbé szigorú eljárást választani.

Július 1-jétől visszaáll a csatlakozás előtti rend, azaz újból a vámhatóság veti ki és szedi be az általános forgalmi adót a harmadik - EU-n kívüli - országokból érkező termékimport után. A pénzügyi tárca elismerte, hogy nem vált be a túlzott liberalizmus, amely egyébként sem mondható általános gyakorlatnak az unióban, s a vártnál jóval kevesebb áfa érkezett a büdzsébe. Kiderült, a tavaly május 1-jén bevezetett szabályozás versenyelőnyhöz juttatta a közösségen belüli beszerzéseket és a harmadik országból érkező importot a belföldi beszerzésekkel szemben. Az egyenlő versenyfeltételek megteremtése érdekében is döntöttek a szigorúbb vámeljárás visszaállítása mellett.

A szigorúság alól felmentést kaphat egy szűk vállalkozói kör: a nemzetgazdasági szempontból jelentős exportáló-importáló gazdálkodóknak meghatározott ideig - jövő év június 30-áig - engedélyezhetik az önadózás folytatását. A vámhatóság adatai szerint 120 cég felelhet meg az engedélyeztetés kritériumainak - mondta lapunknak Szendi Antal vámigazgató. Valamennyit megkeresték, s tájékoztatták őket, mit kell tenniük, milyen bizonylatokat kell beszerezniük az engedély megszerzéséhez. Közülük eddig 56-an éltek a lehetőséggel. Elképzelhető, hogy sok kérelem "úton" van, de szoros a határidő: csak a június 15-ig benyújtott igények elbírálására van mód - hangsúlyozta a vámigazgató. Hozzátette: a határidő jogvesztő. Aki később jelentkezik, azt elutasítják.

A beérkező bizonylatokat öszszevetik az adóhivatalhoz beküldött adóbevallásokkal, így bizonyosodnak meg az adatok valódiságáról. Az engedélyt az a cég kaphatja meg, amely megbízható vámadós, és a kérelem benyújtása előtt legalább egy éve működik. Szükséges feltétel még, hogy a cég tárgyévet megelőző éves exportjának és a közösségen belüli értékesítésének összesített adóalapja elérje a belföldi értékesítés adóalapjának 67 százalékát, minimum tízmilliárd forintot, illetve ha nincs belföldi forgalma, a két másik termékértékesítés együttes adóalapja elérje a 20 milliárdot. Az elbírálással külön erre a célra létrehozott csoport foglalkozik.

Az importáfa kivetése és kiszabása ugyanakkor nem igényel speciális szervezetet, a vámosok ott folytatják, ahol 14 hónappal ezelőtt abbahagyták - jelentette ki Szendi Antal. Csak a számítógépes rendszert kellett a feladatra átállítani. Tájékoztató jelleggel eddig is kiszabták az áfát, júliustól a komputernek a kivetést is meg kell "tanulnia". Mindez a vámeljárással egyszerre történik, többnyire nem a határállomásokon - ott csak nyilvántartásba veszik a kereskedőket -, hanem egy országon belüli vámhivatalban. A gazdálkodó csak a vám vagy a vámbiztosíték megfizetése mellett viheti magával az árut, értékesítenie csak akkor lehet, ha a befizetendő összeg megérkezett a vámhatóság számlájára.