A cseh gazdaság közel négyszer olyan gyorsan bővült az első negyedévben, mint az eurózóna - derül ki a statisztikai hivatal adataiból. A cseh GDP éves alapon a kérdéses időszakban a várakozásoknál nagyobb ütemben, 4,4 százalékkal nőtt, míg a közös pénzt használó övezetben 1,3 százalékos volt a dinamika - adta hírül a Bloomberg.

Az impozáns teljesítményt közgazdászok a 2004-es uniós csatlakozás nyomán teljesen eltűnő kereskedelmi akadályokkal és az ennek nyomán meglóduló exporttal magyarázzák: a bruttó hazai termék közel háromnegyedét adó kivitel január-március között éves alapon 18, míg a behozatal 12 százalékkal nőtt. A beruházások bővülése másfél százalékponttal elmaradt a múlt év negyedik negyedében regisztrált hétszázalékos mértéktől. Habár a gazdasági expanzió messze meghaladta az eurózóna teljesítményét, enyhén alatta marad a megelőző negyedévben mértnek, ezzel pedig Csehországgal együtt immár ötre bővül azoknak az új EU-tagoknak a köre - köztük hazánkkal -, amelyekben a gazdaság lassulása következett be az első negyedévben. Ez is mutatja, hogy a térség gazdasági ciklusai alapvetően egybeesnek a nyugat-európai konjunktúra alakulásával. A jövőbeli GDP-növekedés tehát elsősorban Európa fejlett országainak teljesítményétől függ. (VG)