Jön, és talán fel is lép Berlinben Michael Jackson, legalábbis ezt állítja címlapján megbízható forrásokra, mégpedig a minap ártatlannak nyilvánított előadóművész apjára hivatkozva a komoly berlini napilap, a Tagesspiegel. Az értesülés szerint a popműfaj királyának tartott Michael Jackson néhány héten belül, még júliusban eljön, és itt fogja ünnepelni apja 76. születésnapját. A családi ünnepet pedig összekötné állítólag egy rendkívüli fellépéssel, mégpedig valamelyik berlini sportcsarnokban. Azt ajánlották Jackson menedzserének, hogy válasszák máris a megújított olimpiai stadiont, ahová akár 100 ezer ember is beférne, de ezt az ötletet Jacksonék visszautasították.
Mindettől függetlenül szakemberek szinte elképzelhetetlennek tartják, hogy Jackson, az itteni közvélemény nagy része szerint igazságtalan meghurcolását követően láthatóan megromlott idegi és fizikai állapotában bármilyen fellépést is képes lenne vállalni a közeljövőben. Berlini utazását azonban mindenki reálisnak tartja, mivel a rá legnagyobb hatást gyakorló ember, tudniillik édesapja, közismerten nagy barátja a német fővárosnak, és gyakran tűnik fel itt, mint ahogy egy sor más, nagy amerikai sztár is.
Jelenleg Tom Cruis tartózkodik Berlinben. Itt tartották ugyanis a Steven Spielberggel közösen készített katasztrófafilm, a Világok háborúja című alkotás európai premierjét. (MR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.