Az idei első ütemben 271 önkormányzat kap összesen 547 millió forintot abból a keretből, amelyből Lamperth Mónika belügyminiszter a működési gondokkal küzdő településeket támogathatja - értesült a Világgazdaság. Az igénylők ennél jóval többet szerettek volna: 293 helyhatóság 5,9 milliárd forintos támogatási kérelmet nyújtott be.

Azok a települések, amelyek kötelező feladataikat sem tudják az állami normatívákból és hozzájárulásokból, illetve saját bevételeikből ellátni, évente kétszer többletforrást igényelhetnek a központi költségvetésből. Az önkormányzati finanszírozás súlyos anomáliáit mutatja, hogy a helyhatóságok több mint harmada működőképességét sem tudná fenntartani a kiegészítés nélkül. Mivel ez a támogatás a váratlan, illetve az átlagostól eltérő helyzeteket nem tudja kezelni, ezért a belügyi tárca költségvetésébe 2000 óta betervezik azt a miniszteri keretet, amelyből a rendkívüli helyzetekben pénzügyi segítség nyújtható.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre több önkormányzat él a belügyminiszteri kiegészítő támogatás igénylésének lehetőségével. Döntően a kistelepülések vannak nehéz helyzetben. Az eredetileg tervezett keret évek óta 1,2 milliárd forint, de ennél mindig többet ítélnek oda. Tavaly öt alkalommal összesen 740 önkormányzat kapott 2,3 milliárd forintot, tehát 1,1 milliárdot át kellett csoportosítani.

Sokan a fejlesztési források hiánya miatt kérnek segítséget, de erre a szabályozás szerint nem adható. A helyhatóságok rendszeresen igényelnek támogatást olyan egyszeri, előre nem látható körülmények miatt, mint a jogerős bírósági, illetve egyéb hatósági döntések alapján keletkező fizetési kötelezettség vagy a felvett likviditási hitelek törlesztése. A fizetési kötelezettség ezekben az esetekben veszélyezteti az önkormányzatok kötelező feladatainak ellátását. Gyakoriak az általánosabb jellegű problémák: a saját bevételi lehetőségek korlátozottsága, illetve a munkanélküliségből és a helyi szociális ellátásra szorulók magas számából adódó, a település anyagi erejét meghaladó gondok.