Az új ukrán vezetés ténykedése gazdasági szempontból egyelőre nem tűnik túlságosan sikeresnek. Az elmúlt hónapok alatt jelentősen csökkent a GDP-bővülés, és a nyugati vállalatok befektetései is jóval a várakozások alatt maradtak. Az elemzők többsége szerint a konjunktúra megtorpanása elsősorban a jogi bizonytalanságnak köszönhető, amely leginkább a Viktor Juscsenko államfő és Julija Tyimosenko miniszterelnök privatizációról szóló vitáiban nyilvánul meg - írja a Neue Zürcher Zeitung.
Tyimosenko a bíróságra kívánja vinni több állami vállalat korábbi magánosításának az ügyét, de ez számos külföldi befektetőt elbizonytalanít. A miniszterelnök erről legutoljára egy kijevi befektetői konferencián beszélt pénteken. "Nem a reprivatizáció a mi filozófiánk, és pénzünk sincs erre" - idézi a Bloomberg a kormányfőt. Hozzátette azonban, hogy szükség van a felülvizsgálatra, mert az ukránok 80 százaléka úgy véli: tíz, stratégiailag fontos vállalatot rendkívül alacsony áron adtak el Leonyid Kucsma korábbi elnök családjának és ismerősi körének.
A privatizációs felülvizsgálat gyors lezárását szorgalmazó Juscsenko eközben igyekszik megnyugtatni a befektetőket. Ukrajna egyedülálló potenciállal rendelkezik, és az új kormányzat komolyan küzd a korrupció ellen - hangsúlyozta az államfő csütörtökön a Világgazdasági Fórum kerekasztal-beszélgetésén.
A narancsos forradalom óta jelentősen visszaesett az ország gazdasági növekedése. Az első öt hónapban mindössze 4,7 százalékkal nőtt a GDP, míg az előző év azonos időszakában 11,3 százalékos volt a bővülés. A tavalyi egész éves növekedés 12 százalék körül alakult, és ezzel a világ élvonalába tartozott az ország. Az idei évre azonban a kormány 8,2 százalékos GDP-bővülést vár, nemzetközi elemzők viszont mindössze 6,5 százalékos emelkedést jósolnak.
Jelenleg az országban mindössze 7,5 milliárd euró a külföldi működőtőke-állomány. Ezzel Ukrajna az európai rangsor végén kullog. A pénzügyminiszter szerint azonban a privatizáció újraindításával 2006-ig ez az összeg akár megduplázható lenne. Oleg Ribacsuk miniszterelnök-helyettes ezzel szemben épp csütörtökön jelentette be, hogy a kormány addig nem hozza nyilvánosságra a privatizálandó vállalatok listáját, amíg a bíróság nem hoz ítéletet a vitatott ügyekben. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.