BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Támogatott tartalomszolgáltatás

Tartalomipari és közcélú tartalomszolgáltatás fejlesztésének, illetve egyéb üzleti célú tartalmak előállításának támogatására az idén nyolcszázmillió forintot szánnak. A pályázaton elnyerhető összeg öt- és százmillió forint között változik. A gvop-2005-4.2.2. pályázat célja a közcélú, közérdekű üzleti, tudományos és kulturális tartalmak online elérhetővé tételének, szolgáltatásának, kereskedelmének, újrafelhasználásának elősegítése.

Támogatásra a vonatkozó törvény hatálya alá tartozó kis- és középvállalkozások (kkv) jogosultak. Ugyancsak adhatnak be pályázatot a kamarák; egyesületek, szövetségek, alapítványok, közalapítványok (kivéve önkormányzatok által létrehozott közalapítványok), köztestületek; közhasznú adatbázisokat kezelő intézmények; állami és nonprofit szervezetek (kivéve önkormányzatok és szervezeteik); közgyűjtemények és közszolgáltatók is.

A támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének legfeljebb ötven százaléka, pályázatonként minimum ötmillió, maximum százmillió forint. A támogatás maximális öszszege csak akkor fizethető ki, ha a pályázó az elszámolható költségeket igazoló számlákat a beruházás megkezdését követő két éven belül benyújtja a közreműködő szervezetnek. Az ezen határidőn túl beadottakra nem fizethető ki a támogatás arányos része a pályázó számára, de a vállalt kötelezettségei ez esetben is fennállnak.

Általános elv, hogy a támogatott projektnek direkt módon kell online elérhető tartalmat, tartalomszolgáltatást eredményeznie, valamint a metaadatokra vonatkozóan alkalmaznia a hazai ajánlásokat. Számos támogatható tevékenységet sorolnak fel a pálályázati kiírásban (lásd mellékelt keretes felsorolásunkat). Ezen belül például olyan, a tartalomiparban érdekelt kis- és középvállalkozások projektjeinek a támogatása szerepel a listán, amelyek a meglévő vagy újonnan létrehozandó termékeikkel az internet "világpiacán" esélyesek a megjelenésre, de említhető a mobileszközökre épülő közhasznú vagy közérdekű tartalomszolgáltatások kialakítása is. Az elszámolható és nem elszámolható költségek részletes bemutatását a pályázati útmutató tartalmazza.

Az ötvenmillió forint elszámolható költségű projekteket a megkezdésüktől számított legfeljebb 24 hónap alatt kell megvalósítani, az ennél kisebbeket pedig maximum 12 hónap alatt.

A pályázónak vállalnia kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott termelőkapacitásokat, szolgáltatásokat a támogatási szerződésben rögzített üzembe helyezési (befejezési) időponttól számítva, legalább öt évig folyamatosan fenntartja és működteti.

A pályázatokat 2005. december 31-ig folyamatosan lehet benyújtani. A pályázati felhívás, a részletes pályázati útmutató és a projektadatlap a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (www.gkm.gov.hu) vagy az IT Információs Társadalom Kht. honlapjáról (www.itkht.hu) letölthető. A gazdasági versenyképesség operatív programról (gvop) általános tájékoztatást az EU Pályázati Információs Központ (06-40-2004-94) ad. A konkrét pályázatokkal kapcsolatban az IT Információs Társadalom Kht. kék számán (06-40-2004-54) kérhető felvilágosítás. (MK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.