BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszakérhető román nyereségadó

A nyereségadó visszautalását kérvényezhetik azok a román kis- és közepes vállalkozók, akik az elmúlt évben profitjukat vagy annak egy részét újra befektették. Az új kormányzati program keretében a cégenként igényelhető összeg felső limitje kétmilliárd lej (14 millió forint).

A kis- és közepes vállalkozók országos ügynöksége által kezdeményezett programban minden olyan vállalat részt vehet, amely teljes egészében magántőkével működik, amelynek nincs tartozása az állami kincstár felé, és nincs adóhátraléka sem. Bizonyítania kell ugyanakkor, hogy nem indítottak el ellene csődeljárást, és fizetőképes. Kizáró ok, ha a cég kérte a gyorsított értékcsökkenési eljárás bevezetését.

Számos feltételt kell teljesítenie a befektetésnek: a beruházás eredményének már 2005. január elsején láthatónak kell lennie, vagyis az eszközöknek működniük kell. A beruházás azonban igen tágan értelmezhető: fedezhettek belőle eszközvásárlást, ingatlanfejlesztéseket, de elfogadhatók más vagyonelemek is. Megszorítás azonban, hogy nem vásárolhatók másodkézből és lízingeljárással sem, az ingatlanoknak már a cég nevén kell szerepelniük.

A visszaigényelhető összeg értelemszerűen a visszaforgatott nyereség után kifizetett nyereségadóval azonos értékű, vagyis annak 25 százaléka. Szakértők azonban arra is emlékeztetnek, hogy a kisvállalkozások többsége, mintegy hetven százaléka, a kereskedelemben tevékenykedik, ahol lényegesen kevesebb a beruházás, mint a szolgáltató- vagy termelőiparban.

Ugyanakkor a kis- és közepes vállalkozások közül szinte minden ötödik a megrendelések hiányára panaszkodik, minden harmadikat érinti a pénzügyi zárlat, és 15 százalékuknak a legnagyobb terhet az adók és illetékek kifizetése jelenti - derül ki ugyanezen ügynökség felméréséből. Az előbb említett okok miatt ezen kisvállalkozások közül kerül ki a legtöbb csődbe jutó cég is. Márpedig minden második romániai társaság igen rövid idő alatt működésképtelenné válik, és vagy elindítják a csődeljárást, vagy egyszerűen felfüggesztik működésüket.

Mindezek ellenére elemzők szerint hosszú távon éppen a kis- és közepes vállalkozások válhatnak a román gazdaság húzóerejévé. Számításaik szerint 2007-re az egy kisvállalkozásra eső forgalom meghaladja majd a 290 ezer, 2013-ra pedig az 580 ezer eurót, amely négyszerese a tavalyi 145 ezernek. Míg tavaly a GDP 66,8 százalékát a kisvállalatok termelték, addig 2007-re már elérik a 75, 2013-ra akár a 80 százalékot is. Ugyanezek a cégek biztosítják majd a munkahelyek 60-80 százalékát is, szemben a jelenlegi 38-cal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.