Az államháztartás erőteljes túlköltekezése okozza a nagy deficitet
Ami a számokból azonnal megállapítható: a nemzetgazdaság teljes finanszírozási igénye az utóbbi egy évben nem csökkent, hanem magas szinten stagnált. 2002 közepe óta a külföld negyedévről negyedévre a hazai GDP 7-10 százalékának megfelelő összegben nyújtott forrást a magyar gazdaság számára.
Az egyensúlyi problémák mögött meghúzódó folyamatok az utóbbi időben némileg változtak. 2003 végéig a vállalati szektor finanszírozási igénye folyamatosan mérséklődött, a háztartások dinamikus eladósodása miatt viszont a lakosság nettó megtakarításai is drasztikusan csökkentek. Mivel a két folyamat egymással ellentétes hatású, ezért az államháztartás romló egyensúlyi pozíciója határozta meg a nemzetgazdaság finanszírozási igényének (ebből következően emelkedő) trendjét. A vállalati szektornak azért nem volt szüksége jelentős forrásokra, mert a dekonjunktúra időszakában beruházásaikat visszafogták. A lakosság nettó megtakarításai a gyorsuló bérkiáramlás ellenére zuhantak. Ebben az állam is fontos szerepet játszott: egyrészt az általa diktált rendkívül gyors jövedelemnövekedés optimistává tette a háztartásokat kilátásaikkal kapcsolatban, így bátran eladósodtak. Másrészt a lakáshitel-támogatás kibővítése olyan rendkívül kedvező kondíciójú eladósodási lehetőségeket nyitott meg, hogy megindult a spekulációs, befektetői célú lakásvásárlás. (Ezt erősítette a hitelkondíciók szigorításának lebegtetése.) A fenti tényezők hatása olyan erős volt, hogy példátlan módon a háztartások 2003-ban gyakorlatilag egyáltalán nem takarítottak meg. Pedig a hagyományos munkamegosztás szerint a vállalatok és az államháztartás esetleges forrásigényének jó részét a lakossági megtakarításoknak kellene fedeznie. Innen nézve elmondható: ebben az időszakban a dekonjunktúra, illetve az abból következő vállalati forrásigény-csökkenés mentette meg a gazdaságot a még nagyobb egyensúlyhiánytól.
Az elmúlt egy évben a magánszektorban két tendencia is megfordult: a lakosság finanszírozási képessége fokozatosan emelkedik, a vállalati szektor pedig új beruházási ciklust kezdett. A lakosság megtakarítási kedvének javulását a racionalizálódó jövedelemdinamika, a beszűkülő hitellehetőségek, illetve a korábbi hitelek mellett jelentkező növekvő terhek magyarázhatják. Az eladósodás ugyan 2005 első negyedévében mindkét nagy szegmensben folytatódott, de az ingatlanhiteleknél látványos az állománynövekedés ütemének esése, és az egyéb hitelek (jellemzően lízing és áruhitel) körében is mérséklődés figyelhető meg. Ugyanakkor a kockázatokat növelő jelenség itt is van: a devizában történő eladósodás aránya folyamatosan emelkedik, s ez nagymértékű árfolyam- vagy külföldi kamatmozgás esetén komoly tehernövekedést jelenthet a gazdaságnak.
A vállalatok nagyobb forrásbevonása tulajdonképpen jó hír, hiszen a kapacitásbővítések arra utalnak, hogy nem lesz jelentős lassulás a gazdaságban. (A konjunkturális kilátások szempontjából érdemes megjegyezni, hogy a vállalati szektor forrásbevonása még igen messze áll a 2000- 2001-es, erős nemzetközi fellendülés időszakának mértékétől, vagyis egyelőre inkább a stabil tendencia a biztató.) Ami szembetűnő: a hazai lakossági források fedezetet nyújtanak a beruházásokra, vagyis egyensúlyközeli államháztartási pozíció mellett a gazdaság egészének sem lennének egyensúlyi problémái.
Vagyis az ingatag külső egyensúly egyértelműen az államháztartás meglehetősen ingatag helyzetére vezethető viszsza. A pénzügyi számlákból világosan látszik, hogy a költségvetés pozíciója az utóbbi két és fél évben lényegében változatlan. Minimális javulásról legfeljebb GDP-arányosan beszélhetünk: az állam évente stabilan 1500 milliárd forint forrásra szorul. Ez rávilágít arra, hogy a költségvetési hiány csökkenése látszólagos, csupán kozmetikai megoldások eredménye.
