Az infláció első fél éve:kedvező kilátások
Júniusban tovább erősödött az a tendencia, hogy az alapvetően jó inflációs folyamatokat néhány sokkhatás zavarja, amelyek a fogyasztói árindexet annak ellenére nem engedik kilépni a 3,5-4 százalékos sávból, hogy eközben a maginflációs mutató történelmi mélypontján, 1,9 százalékon áll. A folyamat az idén végig kitart - véli az OTP Bank elemzési központja.
Júniusban kissé még emelkedett is a hivatalos inflációs mérőszám, a májusi 3,6 százalékról 3,8 százalékra. A növekedést elsősorban az élelmiszerek - azokon belül az idényáras élelmiszerek - és az üzemanyagok drágulása magyarázta. Ugyanakkor a maginflációs mutatóra tekintve látható, hogy a fogyasztói árak növekedése e két termékkör ársokkját leszámítva igen mérsékelt, sőt inkább a csökkenő tendencia jellemző rá.
A két sokkhatás néhány dologban különbözik egymástól. Az idényáras élelmiszerek áralakulása nehezebben megfigyelhető, ezért az előrejelzések és a hivatalos adatok közötti különbség az utóbbi hónapokban alapvetően ezzel volt magyarázható. Az üzemanyagok árváltozása jóval kiszámíthatóbb, így annak hatása nem okoz meglepetést a piacon. A jövővel kapcsolatos fontos különség, hogy az idényáras élelmiszereknél többnyire megfigyelhető jelenség: a gyors árfelfutást ugyanilyen erőteljes esés követi. Vagyis könnyen elképzelhető, hogy ebben a hónapban esetleg épp fordított irányban produkál meglepetést a termékkör.
Az üzemanyagárak tekintetében kevésbé lehetünk biztosak abban, hogy egyhamar csökkenés következik be, hiszen a világpiaci olajárak már jó ideje magasak, és az utóbbi időben a dollár is erősödik, s ez szintén drágítja az üzemanyagot - írja gyorsjelentésében az OTP Bank. (Ugyanakkor mégis el lehet játszani a gondolattal: ha ezen a piacon is esetleg trendforduló következik be, akkor az infláció látványosan mélyre szaladhat.) Az OTP Bank szakértői változatlan üzemanyagárakkal és kismértékben gyengülő forinttal számolnak, így a harmadik negyedévben stagnáló, a negyedikben enyhén emelkedő éves inflációt prognosztizálnak. Ha az előrejelzés teljesül, a jegybank az idén csaknem telibe találja 4š1 százalékos célját.
Tovább bonyolítja az inflációs kilátásokat a jövő évi adóváltozás. A jövő év első negyedében, ha a tervezett áfakulcscsökkentések az eddig napvilágot látott tervek szerint valósulnak meg, számottevő esés várható az éves árindexben, míg a változatlan adótartalmú árindex várhatóan kismértékben tovább emelkedik, mielőtt 2006 második negyedévétől ismét csökkenni kezdene - vélik az OTP szakértői, akik szerint az adóváltozás hatására 1-2 százalék közé esik a fogyasztói árindex.
Eszerint a jegybank ebben az évben teljesíti inflációs célkitűzését, a jövő évben azonban nem - összegzik véleményüket a szakemberek, hozzátéve: a jegybank valószínűleg nem is kívánja az adóhatások által torzított inflációt megcélozni. Mivel a maginfláció is jelentősen tovább csökken, valószínű, hogy a monetáris tanács gyengébb forintárfolyamot kíván majd kialakítani. Ezért a kamatok további csökkenése várható, a kedvező nemzetközi tőkepiaci környezetben az év végéig akár a 6-6,5 százalékos tartományba is csökkenhet az alapkamat - véli az OTP elemzői központja. (VG)


