Módosítaná a Fidesz a földgázellátásról szóló törvényt, azaz jogszabályban maximalizálná az éves gázáremelés mértékét. A napokban benyújtandó törvénymódosítási javaslatban az ellenzéki párt kimondaná: a lakossági fogyasztóknál, az oktatási és egészségügyi intézményeknél a földgáz hatósági árának növekedése ne haladja meg az éves átlagos fogyasztóiár-változás mértékét. Lázár Mózes képviselő tegnap elmondta: el akarják érni, hogy a gázárváltozás maradjon az infláció alatt. A Gyurcsány-kormány arról döntött - tette hozzá -, hogy augusztus 1-jétől hét százalékkal megemeli a földgáz fogyasztói árát azoknál a lakossági fogyasztóknál, akik éves szinten 3000 köbméter alatt fogyasztanak, illetve a nem lakossági fogyasztóknál.
A téma vita tárgyát képezte a miniszterelnöki találkozón is, ahol Orbán Viktor javasolta: a gázár tervezett emelése ne érintse a kórházakat, iskolákat, orvosi rendelőket. Ezt Gyurcsány Ferenc kormányfő a vita másnapján elutasította: az idei költségvetés készítésekor négyszázalékos áremeléssel számoltak, azaz figyelembe vették az év közben várható árváltozásokat. A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy kormányzati eszközökkel az árakat legfeljebb csak egy darabig lehet kompenzálni. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.