BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokba kerül a kevesebb csirke

Szükségtelenül szigorúnak tartják a magyar baromfitenyésztők azt a brojlercsirke tartásáról szóló uniós szabálytervezetet, amelyet az agrárminiszterek tegnapi tanácskozásán ismertetett az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős tagja, Markosz Kiprianu. Mint azt Földi Péter, a Baromfi Terméktanács mezőgazdasági titkára lapunknak elmondta, tudományos érvek sem támasztják alá, hogy szükséges lenne az a rendelkezés, amely szerint egy négyzetméteren legfeljebb 30 kilogrammnyi csirke tartható. A magyarországi átlag jelenleg 38 kilogramm, ekkora mennyiséget csak bizonyos állatvédelmi előírások teljesülése mellett engedélyezne az unió. (Egy csirke vágósúlya 2 kiló körül van, e súly elérése nagyjából másfél hónapig tart.)

A terméktanács - más tagországok illetékes szervezeteivel is egyeztetett - álláspontja szerint négyzetméterenként 34, de legfeljebb 42 kilogrammot kellene engedélyezni. Ha azonban az eredeti javaslat alapján lépne életbe a rendelkezés, az a magyar ágazat - állománytól független - önköltségét 11,34 százalékkal növelné. Ez éves szinten 5,5-6 milliárd forint pluszköltséget jelentene, s egyben - a tanács becslései szerint - 4,5 milliárdos veszteséget - mondta el Földi Péter.

A titkár úgy véli: az európai ágazat már így is hátrányban van a külső - amerikai, ázsiai - konkurenciával szemben, hiszen máshol semmilyen állatjóléti szabályozás nem köti a tenyésztőket. Csak az jelentene megoldást, ha az EU-nak sikerülne elérni a Világkereskedelmi Szervezetnél (WTO), hogy ugyanezek a tartási szabályok vonatkozzanak az importőrökre is. Erre azonban aligha van esély, mivel a rendelkezés a WTO szerint regionális szabálynak minősül - tette hozzá Földi Péter.

A brojlercsirkék tartására vonatkozó első szabályozás tervezetét május végén ismertette a bizottság. Még bizonytalan, hogy közvetlenül átültetendő rendelet vagy a tagállamok számára minimumkövetelményeket megszabó irányelvről lesz szó. A javaslatot azóta mindkét irányból - a tenyésztőkön kívül az állatvédők is - bírálják. Igaz, utóbbiak problémája nem az indokolatlan szigor. Ellenkezőleg: túl engedékenynek találják a javaslatokat, noha az a vágóhidak monitoringjára is tartalmaz rendelkezéseket. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.