BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Száz új munkaügyi ellenőr

Augusztusban ötven, majd októberben újabb ötven munkaügyi ellenőr felvételével hatvan százalékkal emelkedik azon felügyelők száma, akiktől a kormány a munkaügyi szerződés nélküli foglalkoztatás visszaszorítását várja. A kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott: a létszámbővítés után már százezer vállalkozás ellenőrzésére nyílik lehetőség. Kordás László, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára szerint a feketefoglalkoztatás aránya 35 százalékos. Amennyiben 35 ezer dolgozó munkaviszonyát sikerülne legalizálni az idén ( a minisztérium ennyivel számol az intézkedés hatásaként) az hárommilliárd forintos többletbevételt jelentene a költségvetésnek. A létszámbővítés egyébként 2005-ben 200 millió forintba kerül az államnak, amit az általános tartalékból fedez.

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség havonta ágazatokra bontva végzett célirányos ellenőrzésket a feketefoglalkoztatás csökkentése érdekében - írja a magyarország.hu kormányzati hírportál. Márciusban például 1680 munkáltatót ellenőriztek az építőiparban, a vizsgálat 11629 munkavállalót és 4939 munkaeszközt érintett. Összesen 1437 munkáltatónál találtak szabálytalanságot, és mintegy 5341 munkavállalót foglalkoztattak szabálytalanul. Az ágazatban kiszabott 517 munkavédelmi bírság összértéke 81,4 millió forint volt.

Az áprilisi, élelmiszeripar területén végzett ellenőrzések 907 munkáltatónál tártak fel hiányosságokat, 54 esetben szabtak ki bírságot.

Június elején a fémmemgmunkálógépeket és azok kezelésére vonatkozó szabályok betartását, júniusban és júliusban pedig a mezőgazdasági munkák körülményeit vizsgálták a felügyelők. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.