Eddig ezren jelentettek
Szeptember eleje óta az egész országban összesen közel ezer építtető jelentette be az adóhivatalnak, hogy megkezdi a kivitelezési munkálatokat - tudtuk meg az APEH-nál. Még nincsenek információk arról, hogy szükség volt-e bírság kiszabására.
Az építőipar kifehérítésére több intézkedés is született a közelmúltban. Egyebek között megváltoztak az adatszolgáltatással kapcsolatos előírások: szeptember elsejétől a nettó tízmillió forintnál nagyobb kivitelezési értékű beruházások és - értéktől függetlenül - a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó építkezések esetén a munkák megkezdése előtt nyolc nappal nemcsak az építésügyi hatóságnak, hanem az adóhivatalnak is be kell jelenteni számos fontos adatot. Az új szabály - az atomenergia alkalmazására szolgáló, valamint a nemzetbiztonsági, a honvédelmi és a katonai célú építmények kivételével - valamennyi építményre kiterjed, köztük a sajátos építményfajtákra és a műemlékekre is. A kivitelezési érték alatt közbeszerzési eljárás esetén a vállalkozási, azaz az elfogadott ajánlati értéket, egyéb esetekben pedig a szerződéses értéket kell érteni.
A jogszabály nem tesz különbséget abból a szempontból, hogy az építtető magánszemély vagy vállalkozás, a bejelentési kötelezettség mindenkit egyformán érint. Az APEH egyébként erre a célra rendszeresített egy bejelentőlapot, ez letölthető az adóhivatal honlapjáról. Az adatok között kérik az építtető adóazonosító jelét vagy adószámát, a közösségi adószámot, az építtető nevét vagy a vállalkozás megnevezését, az építkezés helyének pontos címét, helyrajzi számát s a kivitelezési értéket.
Valótlan adatok feltüntetése vagy az adatközlés elmulasztása miatt a magánszemélyek 100 ezer, a nem magánszemély építtetők pedig akár 200 ezer forint bírsággal sújthatók. Ha az építtető az előírt kötelezettségek mellőzésével kezdi meg a kivitelezést, az építésügyi hatóság azonnal megtilthatja a munkák folytatását. (BJA)


