Pénzügyi stabilitás növekvő kockázatokkal

A tartósan magas államháztartási hiány két csatornán keresztül is növeli a magyar gazdaság sebezhetőségét, rontva az ország kockázati megítélését - áll a Magyar Nemzeti Bank stabilitási jelentésében, amely a korábbiaknál kritikusabb képet vázolt fel a hazai helyzetről. Egyrészt az eurórégióba való belépés lehetősége egyre kevésbé képes alacsony szinten tartani a gazdaság finanszírozási költségét. Másrészt az állam magas finanszírozási igénye jelentős mértékű külső egyensúlyhiányt eredményez, így az államadósság és az egész gazdaság külső adóssága gyors ütemben nő.

A globális tőkepiacokat jellemző nagyfokú kockázati étvágy miatt azonban a hazai pénz- és tőkepiacokat a tartósan magas ikerdeficit ellenére viszonylagos stabilitás jellemezte az elmúlt időszakban. Ugyanakkor a gazdaság növekvő sérülékenysége miatt a korábbinál nagyobbnak ítélik meg a jegybanki szakemberek a nemzetközi konjunkturális és finanszírozási környezet esetleges megváltozásának kedvezőtlen hatásait. A nemzetközi konjunktúra alakulását kedvezőtlenül érintheti a globális egyensúlytalanságok esetleges korrekciója és a magas, esetlegesen tovább növekvő olajár. A globális konjunktúrában bekövetkező változás főbb kereskedelmi partnereink belső keresletének csökkenésén keresztül közvetve, illetve közvetlenül is érintheti Magyarországot.

A meglepően alacsony amerikai hosszú hozamok jelentősebb emelkedése, illetve a globális egyensúlytalanságok korrekciójának megindulása a globális kockázati étvágy visszaeséséhez vezethet. Ugyanakkor a fiskális kiigazítás elhalasztása miatt hosszabb ideig fennmaradó ikerdeficit, illetve az euró hazai bevezetésének esetleges kitolódása is a forintbefektetésektől elvárt kockázati prémium nagyobb mértékű emelkedését eredményezheti. Ezek eredményeként a jelenleg igen kedvező külső finanszírozási környezet megváltozhat, s ez együtt járhat a forint gyengülésével és a hozamok emelkedésével. Ez pedig jelentős mértékben viszszavetheti a magyar gazdaság növekedési ütemét.

A hazai bankrendszer stabilitását egyrészről az előbbiekben említett nem fenntartható makrogazdasági egyensúlytalanságok, ennek következtében az euróbevezetés esetleges kitolódása és a külső konjunktúra törékenysége, másrészről a hitelkockázatok folyamatos felépülése veszélyezteti. A bankrendszer számára a legfontosabb veszélyforrást a megnövekedett árfolyam-bizonytalanság jelenti, amely a továbbra is dinamikusan bővülő devizahitelezés mellett a bankok sérülékenységét növeli. Ugyanakkor a jelenlegi stabil tőke- és kiemelkedő jövedelmi helyzet miatt a rendszer sokktűrő képessége jónak tekinthető.

A hazai bankrendszer egyre inkább a háztartási, illetve a kis- és középvállalati szektor felé fordul. Ez egyrészt a pénzügyi közvetítés mélyülését, az ügyfelek likviditási korlátjának enyhülését eredményezi, másrészt azonban növeli a banki kockázatvállalás mértékét. Felmerülhet bizonyos piaci szegmensekben a kockázatok félreárazásának veszélye, amelyet súlyosbíthat, hogy az árfolyamkockázattal szemben természetes fedezettel nem rendelkező háztartások és a kkv-k hitelezése növekvő mértékben külföldi devizában történik. Egy negatív árfolyam- és kamatsokk jelentős mértékben növelheti az adósságszolgálat terheit, s ez elsősorban a háztartások és a kis- és középvállalatok esetében emelkedő hitelezési veszteségekkel járhat.

További veszélyforrás a háztartások pénzügyi kultúrájának alacsony szintje, amely a makrogazdasági sokkok kedvezőtlen hatásait tovább növelheti. Egyrészt az ismeretek hiánya következtében kockázatosabb pénzügyi pozíciót vehetnek fel (például túlzott eladósodás vagy elégtelen és nem diverzifikált megtakarítás), mint amennyit a kockázatviselési hajlandóságuk indokolna. Ilyenkor kedvezőtlen események ennek a háztartási csoportnak a nettó vagyonában és cash-flow-jában nagyobb csökkenést válthatnak ki. Másrészt, mivel az ügyfelek nagy része valószínűleg nincs tudatában a devizában történő eladósodottság kockázatainak, ezért a nem várt veszteségek a pénzügyi közvetítőrendszerrel szembeni bizalomvesztéshez és a portfólió romlásához vezethetnek. Szélsőséges esetekben sérülhet a pénzügyi közvetítés hatékonysága, ami akár az állami szerepvállalás megerősödőséhez vezethet. Ezek indokolják az iskolai-vállalati pénzügyi oktatás, illetve képzés, valamint a független pénzügyi tanácsadás szerepének fontosságát.

A hazai magánnyugdíjpénztárak hatékony működése és az azt elősegítő szabályozás pénzügyi stabilitási szempontból kiemelt jelentőségű kérdés. Azonban mindkét terület több sebből vérzik. Példaként említhetők egyrészt a pénztári működés költség- és teljesítménytranszparenciájának hiányosságai, másrészt az irányítási rendszerre vonatkozó nem megfelelő törvényi szabályozás, valamint a tényleges működés ellentmondásai. A tagi érdekek képviselete alacsony szinten valósul meg, ezzel egy időben a magyarországi vagyonkezelők többsége által felszámított vagyonkezelési költségek nagyságrendje jelentősen meghaladja mind a lengyelországi, mind pedig a hazai önkéntes kasszák által alkalmazott szintet. Utóbbiban nagy szerepe van annak, hogy az alapító pénzügyi csoport a pénztár működtetéséhez szükséges jelentős nagyságrendű beruházások mielőbbi megtérülését és a csoport szintjén nyereséges működést vár el, ami a tagdíjakat terhelő levonások, valamint az alkalmazott vagyonkezelői díjak megállapításakor jelentősen befolyásolja a díjszinteket. További negatívum, hogy a pénztári vagyonkezelés pontos költségei és profitabilitása nem becsülhető, mivel azok keverednek más tevékenységek kiadásaival és eredményességével. A hazai magánpénztárak befektetési magatartását a magasabb kockázatú és ezáltal magasabb hozamok elérését lehetővé tevő alternatívák mellőzése jellemzi: a portfólió 70 százalékot meghaladó részaránya állampapír. Ilyen magas állampapír-állomány mellett kérdéses, hogy az 1997-es reform elérheti-e a célját. A hosszú távon várható állampapír-reálhozamok ugyanis vélhetően nem képesek azt a költségekkel korrigált megtérülést biztosítani a pénztárak számára, amelylyel a reformtervekben szereplő nyugdíjszint elérhető. A jelenlegi portfólió összetétele azért is aggályos, mivel az a gyakorlatban alapvetően állampapír alapú finanszírozásnak feleltethető meg, igen költséges intézményrendszer mellett. A hatályos szabályozás felülvizsgálatával a második pillér hatékonysága javítható.