Novemberben a kivitel (euróban számolva) 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – így az októberi gyengébb eredmény után újra két számjegyű az exportdinamika. A gyorsulás alátámasztja az élénkülő külső konjunktúráról érkező híreket, illetve viszszaigazolja a hazai vállalati bizalmi indexek emelkedő trendjét. A hazai felmérések közül ugyanis a GKI, az Ecostat és az MLBKT (Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság) is emelkedő indexről számolt be az utóbbi hónapokban – különösen az ipari exportrendelések területén számoltak be jelentős javulásról a vállalatok. Az export növekedési ütemének hosszabb távú trendjét figyelve megállapítható, hogy 2005 közepén (részben bázishatásoknak köszönhetően) a növekedési ütem elérte a mélypontját, és azóta enyhén emelkedni kezdett.
Gyors ütemben bővül az import is, amelynek lendülete (az előzetes adatok alapján) csak egy hajszállal marad el a kivitelétől. Ez a vállalati készletfelhalmozó tevékenység élénkülésére utalhat, így szintén a konjunktúra erősödését jelentheti. A hasonló növekedési ütemekből következően nagyjából a tavalyival megegyező mértékű a külkereskedelmi mérleg novemberi hiánya is: ezúttal 204 millió eurós negatív szaldót mért a Központi Statisztikai Hivatal. Az utóbbi időben megtorpant az áruforgalmi egyensúly javuló trendje, ezt több tényező is magyarázhatja. Egyrészt az említett vállalati készletfeltöltések (amely így csak ideiglenes stagnálást jelentene a hiányban), másrészt a fogyasztás élénkülése – ennek túlzott mértéke hosszabb időre ronthatja az áruforgalmi pozíciót.
A harmadik lehetséges magyarázat, hogy a korábbi hónapok javuló trendjét részben statisztikai probléma magyarázza: az uniós csatlakozás miatt bekövetkező módszertani váltás importkiesést eredményez a nyilvántartásokban, és ez egy éven keresztül javította az egyensúlyi folyamatokat kifejező mutatókat. A KSH vizsgálódásai szerint ez a hatás elhanyagolható mértékű lehet, a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tapasztalatokra és a fizetési mérleg furcsaságaira hivatkozva jelentősebb befolyást tulajdonít a dolognak. (MI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.