Szeged többek között a városi kórház modernizálásával is bizonyítja, hogy nem véletlenül tűzte távlati céljául a tudásiparra építkező biopolisz kialakítását – hívja fel a figyelmet Botka László polgármester. A gyógyintézmény rehabilitációja két, egymással párhuzamosan futó fejlesztés megvalósítását jelenti: az épületek felújítása címzett állami támogatás révén valósul meg, az energetikai rendszer korszerűsítése pedig a környezetvédelem és infrastruktúra operatív program segítségével.
Utóbbi keretén belül országos viszonylatban is jelentős, 800 négyzetméter felületű napkollektoros rendszert építettek be, amely a kórház melegvíz-felhasználásának 37,5 százalékát biztosítja majd, s 43 százalékkal csökkenti a gázfelhasználást. A korszerű és környezetbarát napenergia révén a kórház károsanyag-kibocsátása a felére esik a fejlesztés februári befejezését követően.
A napkollektorok felállítása azonban csupán egyik (bár valószínűleg a leglátványosabb) eleme volt az energetikai rendszer teljes korszerűsítésének, amelyre a kiop nélkül egészen biztosan nem valósult volna meg – szögezi le Botka László. Sor került a kazánház rekonstrukciójára, új hőtávvezetékek létesítésére, a hőközpont korszerűsítésére. Fűtésszabályozó berendezést építenek ki, amelynek révén megoldhatóvá válik a fűtési rendszerek programozható, automatikus, hőmérsékletfüggő szabályozása. Így ezentúl biztosan nem alakul ki olyan helyzet, hogy az egyik emeleten 32 fokban izzadnak a betegek, a másikon pedig 19 fokban vacognak. Kicserélik az elavult konyhai berendezéseket, új gázfogadó állomást létesítenek, és korszerű épületfelügyeleti rendszert építenek ki.
A fejlesztés eredményeként kellemesebb környezetben gyógyulhatnak a betegek, ez nyilvánvalóan jótékony hatással lesz felépülésük tempójára is. A károsanyag-kibocsátás jelentős csökkentése javítja a környéken lakók életminőségét, és nem utolsósorban: az energiaköltségek csökkenésével a kórház több pénzt tud majd a gyógyászati eszközök beszerzésére fordítani. (VG)
- megítélt kioptámogatás: 147,070
- megítélt kioptámogatás: 147,070-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.