A kevésbé képzettek nehezen találnak munkát
E régióban található a Békés megyében nyilvántartott álláskeresők 16 százaléka. Az idei esztendő első hónapjának végén a nyilvántartott álláskeresők 15 százaléka volt 25 év alatti, a középkorúak 53 százalékot képviseltek, és 33 százalék volt a 45 évnél idősebbek aránya (kerekítve). Egy másik adat: a regisztráltak között hat százalék volt a pályakezdő álláskeresők aránya. Sajátos a szeghalmi körzetben nyilvántartott álláskeresők állományán belül a csoportonkénti összetétel. A fizikai foglalkozásúak kiugróan magas, 92 százalékos arányt képviselnek. Többségük szakmunkás, kisebb részük segéd-, illetve betanított munkás. A szellemi foglalkozásúak nagyobb része egyébként ügyintézői állást keres, de vannak, akik ügyviteli alkalmazottként boldogulnának, ugyanakkor nagyon csekély az állást kereső vezetői, illetve irányítói munkakörben elhelyezkedni kívánó szakember. Iskolai végzettség szerint vizsgálva a munkaerő-összetételt az látható, hogy a szeghalmi foglalkoztatási térségben a legmagasabb az alacsonyan képzettek aránya (több mint ötven százalék legfeljebb az általános iskolát végezte el), s csak valamivel több mint harminc a diplomások száma. Az érettségivel rendelkező álláskeresők aránya az idén január végén 13 százalék volt.
A szeghalmi kirendeltség havonta mintegy kétszáz álláshelyet kínál a régió álláskeresőinek. A legtöbb munkahely egyébként a nem anyagi szolgáltatások ágazatában adódik. Az is jellemző, hogy a legtöbbször teljes munkaidős foglalkoztatási lehetőséget kínálnak a munkaadók.
A szeghalmi foglalkoztatási kistérségben található a Békés megyében nyilvántartott álláskeresők 16 százaléka. A munkaerőpiacon ez év január végén a térségben összesen 3831 fő keresett munkát; a férfiak aránya 62, a nőké 38 százalék volt.


