A lengyelek most nem szeretik a magyarokat?
Elemzők a visegrádi országok megosztására tett kísérletként értékelik azokat a történelmi és gazdasági jellegű gesztusokat, amelyekkel a Kreml - főként Varsó álláspontját ellenpontozva - a régió "jó fiújaként" tüntette ki Budapestet - írja a Magyar Nemzet. Moszkva szempontjából mindez érthető, mondták a lapnak nyilatkozó források, Budapest magatartása azonban furcsa. Gyurcsány Ferenc kormányfő véleményének megváltozása azért is érintette különösen érzékeny a lengyel politikai elitet, mert Budapest a januári gázválság idején energetikai együttműködésről beszélt, és ezzel kapcsolatban komoly tervekre, határozott lépésekre biztatta Varsót és Brüsszelt is, egy hónappal rá pedig ennek éppen az ellenkezője történt. Mindez érezhetően visszafogottá tette a lengyel diplomáciát, és megrendítette a budapesti kormány iránti bizalmat - vonja le a következtetést a lap, amely szerint a Gyurcsány-kormány pálfordulása akarva-akaratlan kihat a lengyel államfő pénteki, első budapesti látogatására is. (hirado.hu)


