BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A reformok száz napja

Az áprilisi választások után felálló kormány első száz napja a reformok felgyorsításának időszaka lesz – ígérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra az esetre, ha ismét ő vezeti a kabinetet. A kormányfő az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Kanadai Kereskedelmi Kamara és az Európai Kamarák Állandó Bizottságának közös rendezvényén az elmúlt néhány hét forintpiaci fejleményei kapcsán kiemelte: ugyan az árfolyam alakulása részben globális okokra vezethető vissza, ám a piacok jelzése is egyértelmű (utalva elsősorban az államháztartás állapotára – a szerk.), ennek hatására pedig a politikusok és szakértők irányításával a háttérben zajló munka felgyorsítására kérte az érintetteket. Így az újabb száz lépés keretében – még az őszi önkormányzati választások előtt – meg lehet hozni a szükséges döntéseket, így például a tervek szerint másfél tucat parlament elé terjesztett törvényjavaslatot – mondta.
Némethy Lászlónak, az AmCham elnökének az élőmunkaterhek mérséklését firtató kérdésére reagálva Gyurcsány ismét egyértelművé tette, hogy nincs lehetőség radikális járulékcsökkentésre. Indoklása szerint a fejlesztés, hiánylefaragás és adó-, illetve járulékmérséklés hármasából legfeljebb kettő valósítható meg egyszerre, a kormányfő pedig az előbbi kettő mellett tette le voksát. A miniszterelnök hangsúlyt helyezett a szakképzés, a közlekedés, valamint a környezetipar fejlesztésére, mondván: ezek képeznék Magyarország versenyképességének alapját az előttünk álló időben. (BR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.