BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszerűbb rt.-szabályozás

Ma tárgyalja első olvasatban az Európai Parlament jogi bizottsága a nyilvános részvénytársaságokról szóló irányelv tervezetét. A javaslat célja, hogy az 1991-ből származó második vállalati direktívához képest egyszerűsítse az rt.-k tőkeszerkezetének változására vonatkozó szabályokat, és így a cégek rugalmasabban reagálhassanak az üzleti környezet változásaira. Csökkenne a külső tájékoztatási kötelezettség, és a részvényesek véleményét is kevesebb ügyben kellene kikérni, mint jelenleg. Az Európai Bizottság azonban azt ígéri, hogy a hitelezők és a részvényesek a könnyítések után is biztonságban tudhatják a pénzüket.
Az EP szakbizottsága elé kerülő jelentés a bizottsági tervezet fő céljaival egyetért, ám több ponton módosításokat fogalmaz meg. Szájer József néppárti képviselő fontos technikai módosítást terjesztett elő: e szerint a direktíva a magyar törvényekkel összhangban a nyilvános részvénytársaságokra vonatkozna, nem pedig minden rt.-re. Így a szöveg összhangban lesz a társasági törvény tavaly nyáron elfogadott módosításával.
Az EP eltörölné a bizottsági javaslat azon passzusát, amely szerint a részvények nagy többségét birtokló tulajdonosoknak lehetővé kellene tenni a fennmaradó részvényhányad megszerzését és ezzel a versenyképesebb tulajdonosi szerkezet kialakítását. Egy másik pont arról rendelkezik, hogy az rt.-k segítséget nyújthatnak részvényeik megszerzése céljából egy harmadik személynek a társaság felosztható tartalékainak mértékéig, hogy megnöveljék rugalmasságukat a tulajdonosi szerkezet változásaival kapcsolatban. Ezt az EP is támogatja, a tagállamoknak adva e téren a kezdeményezés jogát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.