Eldöntötték: 65-ről fokozatosan 67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt
A jelenlegi 65 évről 2029-ig fokozatosan 67-re emelik a nyugdíjkorhatárt – határozott tegnapi ülésén a német kormány. Egy másik intézkedés pedig az állami nyugdíjrendszerhez való hozzájárulás mértékét emeli a bruttó fizetés jelenlegi 19,5 százalékáról jövőre 19,9-ig, és ez így marad egészen 2012-ig. A megszorító nyugdíjintézkedéseket csak azért nem lehet reformértékűnek nevezni, mert a kabinet úgy véli, a gazdasági helyzet javulásával visszavonhatók lesznek.
Nyugdíjcsökkentéssel ér föl a harmadik döntés, amely a már nyugállományban lévők járadékát érinti: a havi kifizetés további két évig változatlan marad, miközben már az elmúlt két évben sem emelkedett. Ezzel – mint a Bloomberg által idézett Stefan Bielmeyer, a Deutsche Bank közgazdásza rámutat – nemcsak a nyugdíjaknak a munkabérek emelkedését törvényszerűen tükröző feljavítása marad el, hanem értékük azáltal is csökken, hogy semmiféle kompenzációt sem kapnak az áfa jövőre bevezetendő 16-ról 19 százalékra való növekedése ellenében.
A döntéseket egyfelől demográfiai tények, másfelől a német költségvetés állapota tette szükségessé. Csökken a születések száma, és növekszik a születéskor várható élettartam, a német lakosság egyharmada már így is a 60 év fölöttiek közé tartozik, a nyugdíjasok száma kereken 20 millió. Ugyanakkor a befizetett járulékokból gazdálkodó nyugdíjkasszának úgy van négymilliárd eurós hiánya, hogy a szövetségi költségvetés 262 milliárd eurójából jelenleg 79 milliárdot kap kiegészítés címén. (VG)
(a leendő nyugdíjrendszerrel kapcsolatos várakozások, százalékban)
>> nyugdíjazás miatt csökkenő életszínvonal: 51
>> magántakarékoskodásból kell kiegészíteni a nyugdíjat: 80
Forrás: Emnid-felmérés március 6-án, 1000 fős mintán
(a leendő nyugdíjrendszerrel kapcsolatos várakozások, százalékban)
>> nyugdíjazás miatt csökkenő életszínvonal: 51
>> magántakarékoskodásból kell kiegészíteni a nyugdíjat: 80
Forrás: Emnid-felmérés március 6-án, 1000 fős mintán -->


