Meglódulhat a hazai ipariingatlan-piaci fejlesztés az idén a tavalyi alacsony dinamika után. Különösen az új autópálya-szakaszok, illetve az M0-s körgyűrű déli-délkeleti szakasza mentén lehet élénkülés, mivel a fejlesztők ezeket szemelik ki maguknak. Az idén az első negyedévben 63 ezer négyzetméternyi raktárépületet adnak át, így az összkínálat már meghaladja a 800 ezer négyzetmétert. Az év hátralevő részében befejeznek több projektet is, egyebek mellett az M1 Business Parkot és az Euro-BusinessParkot, de emellett új fejlesztések is indulnak, mint például az Agrogate vagy East Gate Business Park. A piac meghatározó szereplői változatlanul a logisztikai cégek, amelyeknek 55 százalék fölötti a részarányuk a bérlők között.
Cikkünk a 23. oldalon