BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felülvizsgálják az autópálya-szerződéseket?

Az MSZP–SZDSZ-kormány alatt kötött autópálya-szerződések felülvizsgálatát tervezi a Fidesz, ha megnyeri a választásokat. Az ellenzéki párt drágának tartja az építkezéseket. Nemzetközi összehasonlításban viszont nincs mit szégyellnünk – állítja az Na Zrt. –, de a szabványok módosításával olcsóbbá tehetők a beruházások.

Felülvizsgálja a Fidesz az autópálya-szerződéseket, ha kormányra kerül – mondták lapunknak az ellenzéki párt politikusai. Hozzátették: meg kell vizsgálni, hogy az indokolatlanul drága kontraktusokat miként lehet olcsóbbá tenni, s az esetleges forrásmegtakarításokat át kell forgatni a közútfelújításokra. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint ez nem jelenti az építések leállítását, a szerződések tartalmának felülvizsgálatáról van szó. „Minden szerződést, amelyet problémásnak látunk, minden adásvételt, amely szerintünk kárt okozott, minden kötelezettségvállalást, amely ésszerűtlen volt, be fogunk mutatni a nyilvánosságnak minisztérumról minisztériumra haladva” – fogalmazott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy interjújában. Az ellenzéki párt választási programjában annyi szerepel e témáról, hogy az 1998–2002 között elkezdett autólya- és hídépítéseket folytatják majd kormányra kerülésük esetén.
A szerződéseket a Ptk. alapján kötik, az attól való elállást is az szabályozza – mondta Reményik Kálmán, a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: a szerződéstől el lehet állni, de az így keletkezett valamennyi kárt meg kell fizetni. Ha bizonyítható, hogy a versenyben nem a törvények szerinti, és emiatt nem a feltételeket teljesítő legkedvezőbb ajánlat nyert, illetve hanyagul jártak el, annak lehetnek következményei. Az előbbiek miatt jogorvoslat kérhető, lévén szó közbeszerzésről. Aki tud jogszerűtlenségről, az köteles is megtenni a megfelelő lépést – szögezte le Reményik Kálmán, de – mint mondta –, az NA Zrt. gyakorlatában ilyen nem fordult elő.
A sztrádaépítésekre kiírt közbeszerzéseken rendkívül nagy a verseny, különösen, amióta uniós tagok vagyunk. Az nyer, aki a kiírás szerinti műszaki paraméterekre a lehető legjobb árat ajánlja. Az egyre szélesedő versenyre példa az M7-es Balatonkeresztúr–Nagykanizsa közötti szakaszának most futó tendere is: hét pályázó versenyez a megbízásért a tárgyalási szakaszban.
Reményik Kálmán emlékeztetett arra is, hogy a sztrádák műszaki paramétereit a magyar szabvány határozza meg, s ez sok esetben szigorúbb, mint a szomszédos országokban. Emiatt a közelmúltban a szaktárca megbízásából szakértői csapat vizsgálta felül a hazai előírásokat. Megállapították: a közlekedésbiztonság maximális figyelembevételével történő módosításokkal hosszú távon 5-20 százalék megtakarítás érhető el. Ez több tényezőből tevődik össze, például az elválasztó sáv keskenyebbé tétele autópályán, a maximális tervezési sebesség és a pihenőhelyek számának csökkentése, keskenyebb mezőgazdasági utak tervezése és kivitelezése.
A szakmai bizottság által megfogalmazott költségmérséklő javaslatok főként az előkészítés fázisában alkalmazhatók – mondta az elnök-vezérigazgató. Az NA Zrt. azért is választotta a fent említett 36 kilométeres új balatoni szakasznál a tárgyalásos tendereztetést, hogy árcsökkentési szándékát a tárgyalások során érvényesíthesse.
Az NA Zrt. adatai szerint az autópálya-szakaszok fajlagos főpályaárait 2005. évi árszinten összehasonlítva nincs nagy eltérés az utóbbi évek beruházásai között. Eszerint például a 2000–2002 között épült M3-as kilométerenként közel 938,4 millió forintba került, az M6-os 2005–2007 között elkészülő része pedig 1,17 milliárdba. Az M0-s 26,5 kilométeres szakaszán pedig az átlag 1 milliárd forint alatt van. (A számításkor figyelembe vették a közben változó finanszírozást is: korábban előleget kaptak a kivitelezők, most pedig a késleltetett fizetés a gyakorlat. Ez az árban is megmutatkozik.) Ugyanakkor kedvezően hat az árra, hogy a közbeszerzéseken egyre több a pályázó, nagyobb a verseny.
Nemzetközi összehasonlításban sincs szégyellnivalónk – vélekedik az NA Zrt. vezetője. Horvátországban például átlagosan 1,4-1,5 milliárd forintnak megfelelő összegbe kerül egy kilométer sztráda, de akad, ahol eléri a 2,5 milliárdot is. A fajlagos főpályaárat nézve Ausztriában sem készülnek olcsóbban a gyorsforgalmi utak. Az NA Zrt. szerint a korábbi számítások egy része azért is megtévesztő lehet, mert nem a főpályaárakkal készültek. Márpedig csak ezeket a lecsupaszított költségeket lehet összehasonlítani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.