Gyurcsány Parraghnak: "Ez nem kiegyezéspárti viselkedés"
A gazdaság versenyképességének rendbe tételéhez meg kell egyezni a politikai színtéren, eljött a második kiegyezés ideje – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szervezet gazdasági évnyitó rendezvényén. Parragh egyúttal bírálta a kereskedelemfejlesztést, kiemelve, hogy az állam „gyáva”, az ITDH gyatra hatékonysággal működik. A hallottakra reagálva Gyurcsány Ferenc kormányfő úgy fogalmazott: nem egyensúlyozni kell, nem középen kell lenni. Ez nem kiegyezéspárti viselkedés. Nem lehet „is”-t mondani arra a politikára, amely bezárkózó gazdaságpolitikát hirdet, előítéletes a Nyugattal szemben, a kiadási oldalon pedig ezermilliárdokat ígér, és ezzel párhuzamosan „is”-t mondani arra a politikára, amely azt hangoztatja, hogy a munka és a tőke kéz a kézben jár és szükség van parlamentarizmusra – hangúlyozta a miniszterelnök. Válaszában Parragh kiemelte: a kamara nem lesz sem MSZP-s, sem fideszes, mert magyar gazdaság csak egy van. (VG)


