BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hogyan keletkezett a világ?

A világ keletkezéséről szóló kreacionista elméleteket kell megvitatniuk a brit középiskolásoknak az alapvizsgájukon. A tantárgy a szeptemberben kiadandó új biológiasillabuszban jelenik meg. A kritikusok szerint a kreacionizmust csak a vallásos oktatás keretében szabadna tárgyalni, mert különben az a veszély fenyeget, hogy vallásos elméletek emelkednek tudományos elméletek rangjára. A kormány ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a kreacionizmus nem oktatható tantárgyként. Az OCR nevű vizsgabizottság azzal indokolja döntését, hogy a tanulóknak meg kell érteniük az elméletek hátterét is. A "Tudomány kapuja" címet viselő tananyag azt várja a diákoktól, hogy vizsgálják meg, hogyan lettek fosszilisek az élőlények. A tanárok feladata pedig "elmagyarázni, hogy a fossziliák létezésének magyarázata hogyan változott az idők során (példa lehet a kreacionista magyarázat)". Az OCR, amely a három legnagyobb angol vizsgabizottság egyike, azt közölte, hogy a tanterv célja, hogy a tanulók tisztában legyenek a tudományos vitával. A bizottság szóvivője elmondta, hogy a vizsgázóknak meg kell érteniük a tudományos elképzelések társadalmi és történelmi kontextusát Darwin evolúciós elmélete előtt és után is. A szóvivő azt is hozzátette, hogy az OCR nem fogadja el a kreacionizmust és az "intelligens tervezést" tudományos elméletként. (BBC News)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.