New York, Houston, San Francisco volt a három állomása a magánszféra által indított és a kormányzat által felkarolt rendezvénysorozat e héten zajlott programjainak. A McCann Erickson Budapest reklámügynökség 2004 őszén indított, HunSider nevet viselő rendezvénysorozata a magyar piacra igyekvő, 50–250 főt foglalkoztató, 10–50 millió eurós éves árbevételű európai uniós középvállalatokat célozta meg. A rendezvénysorozat kinőtte magát: most már az első, unión kívüli országban, az Egyesült Államokban is beindult a roadshow, s úgy tudjuk, a tervek között szerepel, hogy az idén Japán és kínai városokba is elviszik.
A kezdeményezés Magyarországnak növekvő külföldi tőkebefektetést, új munkahelyeket ígér, míg a színhelyül választott országok középvállalatai költséghatékonyan mérhetik fel a piacot, praktikus információkat és tanácsokat szerezhetnek, nem utolsósorban pedig potenciális ügyfélkörükkel teremthetnek kapcsolatot. A vállalati szférát képviselő előadók – vállalatvezetők – gyarapíthatják kapcsolati tőkéjüket, értékes tapasztalatokat szerezhetnek, s részvételük PR- és marketingmegjelenéseket generálhat. Általában rendezvényenként mintegy 70-80 vállalat képviselteti magát.
Ennek fényében sem véletlen, hogy a kormányzat is felkarolta a kezdeményezést – a mostani amerikai előadásokon például Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára vázolta a magyar befektetési környezetet, a külföldi invesztorok számára megnyíló lehetőségeket. Az előadások középpontjában gyakorlati kérdések álltak, mint például: milyen a magyar fogyasztó; hol és milyen feltételekkel érdemes irodát nyitni Magyarországon; milyenek a fizetési elvárások az egyes szektorokban. A lépésről lépésre történő megközelítésben szakemberek adtak értékes információkat a magyar gazdaságról, az üzleti helyzetről és a magyar piacról. A szeminárium témái magukban foglalták az adózási szempontokat, a kockázatkezelést érintő kérdéseket, a magyar fogyasztói, munkaerő- és ingatlanpiacot, valamint a banki és marketingterületek aktuális kérdéseit. (NVZs)
>> II. 2006-ra tervezett rendezvények fogadó országai: Japán, Kína
>> II. 2006-ra tervezett rendezvények fogadó országai: Japán, Kína Előadó cégek (az amerikai programokon)
>> Adecco Személyzeti Közvetítő Kft.
>> Allianz Hungária Biztosító Rt.
>> Dresdner Bank Rt.
>> Equis Ingatlan-tanácsadó Kft.
>> GfK Hungária Piackutató Intézet
>> KPMG Hungária Kft.
>> McCann Erickson Budapest-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.