Idő előtt lesznek a választások?
Előre hozott választásokat kezdeményezett májusra a kisebbségben lévő lengyel kormánypárt, a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS), ugyanis a Marcinkiewicz-kabinet működését biztosító stabilizációs egyezmény törékennyé vált, mivel az azt támogató két szélsőséges kis párt, a Lengyel Családok Ligája és az Önvédelem a kormány több döntése mögül kihátrált. Az előre hozott választások kiírásához szükséges kétharmados parlamenti döntés azonban a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali liberális Polgári Platform (PO) támogatása nélkül nem érhető el, márpedig a PO őszi választásokat akar. Felmérések szerint a lakosság 34 százaléka ugyanakkor egyáltalán nem akar előre hozott választásokat. Egy másik, március elején elvégzett felmérésből pedig az derül ki, hogy a kormány támogatottsága januártól 5 százalékponttal csökkent, azonban még mindig számottevőnek tekinthető (48 százalék). (PoloniaPress)


