Igény van a konszenzusra
Magyarországon szükség van arra, hogy legalább a legfontosabb nemzetstratégiai ügyekben egyetértés, konszenzus alakuljon ki a társadalom egyes rétegei, csoportosulásai között – jelentette ki lapunknak Héthy Lajos, a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) kormányzati koordinátora. Ezért is tulajdonít nagy jelentőséget annak a kétnapos tanácskozásnak, amelyen hazai és külföldi szakemberek járják körül a kérdést.
Tavaly hosszú idő után került újból napirendre a társadalmi és gazdasági megállapodást (tgm) kérdése – immár társadalmi szerződés (tsz) néven. A GSZT tavaly februárban munkabizottságot hívott életre a tsz előkészítésére, de mostanáig sem sikerült egyetérteni abban, hogy ezt ki kivel s milyen tartalommal kösse meg – jelezte Héthy Lajos. Mindazonáltal szerinte általános az igény Magyarországon, hogy bizonyos nemzetstratégiai ügyekben egyetértés legyen elsősorban a politikai pártok között. Ennek elősegítését vállalta fel a GSZT. Bár készültek már szövegtervezetek, javaslatcsomagok, annak semmi esélye nincs (de értelme sem lenne), hogy a tsz-t még a parlamenti választások előtt létrehozzák – vélekedett. Mint hozzátette: mivel bizonyos stabilizációs intézkedéseket elkerülhetetlenül be kell vezetni Magyarországon a közeljövőben, nem mellékes, hogy a hivatalban lévő kormány ezeket milyen társadalmi támogatottság mellett teszi meg. Ezért is szükség van arra, hogy a tsz mihamarabb megfogalmazza a kormányzati ciklusokon átnyúló kompromisszumos javaslatokat. (BJA)
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság kétnapos budapesti ülését Demján Sándor, a Gazdasági és Szociális Tanács elnöke nyitotta meg. A tagállamok munkaadói és munkavállalói szervezeteit képviselő konzultatív uniós testület ülésének napirendjén a lisszaboni stratégia félidős értékelése szerepel, amely eredetileg azt a célt tűzte ki, hogy az uniót 2010-re a világ legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává teszi. A rendezvényen az uniós tagállamok gazdasági és szociális tanácsának képviselői mellett az Európai Bizottság illetékese is felszólalt.


