Indul az új sztrádaépítési ciklus
Az északi Duna-híddal elkészül az M0-s háromnegyed része, amely nagymértékben javít a főváros közlekedésén, hiszen elkerülhető lesz Budapest. Az országban jelenleg 12 helyszínen 296 kilométernyi szakaszt építenek, 36 kilométer közbeszerzési eljárás alatt áll, és 186 kilométert készítenek elő az új kiírású pályázatokra. Ez utóbbiak között van az M7-es Mura-hídjának, az M9-es 51-es és 54-es főút közötti szakaszának, valamint az M31-es építése. A közbeszerzési eljárásokat még ebben az évben lebonyolítják.
A sugaras hálózat megvalósítása mellett párhuzamosan, gőzerővel dolgozik a Nemzeti Autópálya Zrt. a nagyvárosokat is elkerülő, az országon belüli differenciáltabb közlekedést lehetővé tevő gyűrűs hálózat (M8-as, M4-es, M9-es) előkészítésén is. A 2007–2015 utáni fejlesztésekről szólva Béni Gyöngyi elmondta, hogy 298 kilométernyi szakasz engedélyezési és kiviteli terve folyik. Egyebek között az M2-es Budapest–Vác, az M3-as Nyíregyháza–Vásárosnamény szakaszok, az M43-es, az M44-es, valamint az
M6-os Bóly és országhatár, illetve a Dunaújváros–Szekszárd közötti szakasza. Az utóbbi
finanszírozásánál európai uniós forrásra is számítanak, a támogatási kérelem elkészült, már beadás előtt áll. További 700 kilométernyi gyorsforgalmi szakasz előkészítése pedig lehetővé teszi a 2015 utáni tervek megvalósítását. Ezeknek
a szakaszoknak a nyomvonalkeresése, tanulmánytervének készítése az idén és jövőre kezdődik el.
A tervek szerint 2015-ig a sztrádahálózat hossza – a megvalósult és épülő szakaszokkal együtt – meghaladja a kétezer kilométert (2005 végén 836 kilométer volt). Ez hasonló az uniós országok hálózatához, azaz fél óra alatt minden nagyobb városból elérhető lesz valamely autópálya vagy autóút. Az ezer kilométerre jutó 27 kilométernyi autópálya megközelíti a 15 régi tagállam átlagos hálózatsűrűségi értékét.
A 2015-ig szóló tervek megvalósítása a finanszírozástól és az előkészítő munka folyamatosságától is függ. A projektek előkészítését nagyrészt a költségvetésből fedezik. (MK)
Holnap adják át az M5-ös autópálya Szeged észak–Röszke, országhatár közötti 14 kilométer hosszú szakaszát. Szintén még ebben a hónapban várható a Nyíregyházát és Debrecent elkerülő autópályaszakaszok átadása.


