BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kettős támogatás Békésnek

A foglalkoztatási feszültségek kezelésére és repülőtér-fejlesztésre kapott vissza nem térítendő támogatást Békés megye. A fejlesztések hatására a várakozások szerint csökken a munkanélküliség, nő az életszínvonal, és mindezek révén megújul a megye lakosságmegtartó ereje.

A Békés megyei foglalkoztatási feszültségek kezelésére 235 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a szerződés-aláírás alkalmából felidézte azt, hogy a kormány 2004 szeptemberében határozatot fogadott el Békés megye foglalkoztatási problémáinak kezeléséről. A határozat célja, hogy elősegítse a foglalkoztatási feszültségek kedvezőtlen gazdasági, társadalmi hatásának minimális mértékűre csökkentését. Szólt arról is, hogy a kormány a határozathoz kapcsolódóan a megyében működő, illetve az oda települő vállalkozások támogatására 2004-ben 260 millió forint támogatást nyújtott a megyének. A keret kizárólag munkahelyteremtő és -megőrző beruházásokra vonatkozott, s a felhasználása 660 munkahely megtartását és 96 új munkahely létesítését tette lehetővé.

A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács felhívására a keret kétszeresére érkezett pályázat. A tanács tartaléklistán rögzítette a feltételeknek megfelelő, ám a forráshiány miatt elutasított pályázókat, az idei kiírásoknál így ők is számításba jöhettek. Fontos, hogy a megyére jellemző hagyományos tevékenységek a piaci igényeknek megfelelően fennmaradjanak, emellett elő kell segíteni olyan vállalkozási ágak meghonosítását, amelyek biztosítják a térség foglalkoztatottságának stabilitását – húzta alá az ünnepségen Kolber István.

A megyék közül Békés részesült a legnagyobb összegű, munkahelyteremtésre és -megőrzésre fordítható támogatásban a Területfejlesztési Alapból, a MÁV Északi Járműjavító Kft.-nek megítélt támogatással együtt összesen 566 millió forint értékben, amely 749 munkahely megőrzését, illetve 211 új munkahely létesítését teszi lehetővé.

Az ünnepségen nagy figyelmet szenteltek a másik támogatási szerződésnek is. A megyei önkormányzat tervbe vette a békéscsabai repülőtéren burkolt kifutópálya és kapcsolódó létesítmények kiépítését. Ez a beruházás az európai uniós forrásokra épülő Interreg IIIA Magyarország–Románia határon átnyúló együttműködési programjából 550,4 millió forint támogatásban részesült. Ezenfelül a területfejlesztési célelőirányzat 349,4 millió forinttal járul hozzá a projekt megvalósításához.

A beruházás révén új, 1300 méter hosszú, 30 méter széles aszfaltburkolatú futópálya, gurulóút, üzemanyagtöltő álláshely létesül. Kiépítik a pályarendszer csapadékvíz-elvezető rendszerét, s a kereskedelmi repülőtér üzemi területét biztonsági kerítéssel veszik körül. A repülőtér fejlesztése békési remények szerint az egész megye életét kedvezően befolyásolja. A projekt célja: 1. a megye megközelíthetőségének javítása, 2. a már jelen lévő külföldi érdekeltségű cégek megtartása, 3. újabb befektetői csoportok térségbe vonzása és 4. az idegenforgalom fejlesztése. Számítani lehet arra, hogy a fejlesztések hatására várhatóan csökken a munkanélküliség, nő az életszínvonal, és mindezek révén megújul a megye lakosságmegtartó ereje – jósolta a miniszter.

Magyarországon az 1990-es évek eleje óta működnek határ menti együttműködéseket elősegítő programok, az EU-csatlakozás óta pedig bekapcsolódhattunk az Interreg közösségi kezdeményezés programjaiba. Az Interreg három területre – a határ menti, a nemzetek közötti és interregionális együttműködés támogatására – koncentrál. Az unió meghatározza a közösség érdekeit szolgáló támogatandó területeket, ezekhez uniós forrásokat rendel, majd nemzeti vagy regionális szinten meghatározza a végrehajtás intézményeit.

A program jelentősen hozzájárulhat a forráshiányosabb, periferikus helyzetben lévő határ menti megyék fejlődéséhez – vélekedett Kolber István. A projektek sikeres végrehajtása, a szomszédos országok határ menti régióival fennálló kapcsolatok szorosabbra fűzése hozzásegítheti a térségben működő önkormányzatokat, civil szervezeteket és gazdasági szereplőket a korábban megszakított határ menti együttműködés újjáélesztéséhez, amely már középtávon számottevő gazdasági fellendülést eredményezhet.

Magyarország 2004– 2006 között a három nagy működési területen nyolc program kidolgozásában és végrehajtásában működik közre. Tavaly a 2004–2006 között rendelkezésre álló 17,7 milliárd forint 75 százalékát már lekötötték. A 2004 végén és 2005 elején megjelent határ menti együttműködés első kiírásaira 732 pályázatot nyújtottak be a magyar önkormányzatok, intézmények és nonprofit szervezetek. Az értékelési eljárást követően 2005 végén 168 projekt megvalósítása kezdődött el, több mint 13,3 milliárd forintos támogatással.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.