BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevés figyelem a kkv-ken

A mintegy 700 ezer – kilenc főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató – kézműves-, családi és mikrovállalkozással nem a gazdaságban betöltött szerepének megfelelően foglalkoznak – mondta Szűcs György elnök az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) tegnapi sajtótájékoztatóján. Az öt fő alatti vállalkozásokról semmilyen statisztika nincs, az 5–9 közöttiekről is csak néha készül reprezentatív felmérés. Emiatt kerülhetnek be „aknák” is számukra a jogszabályokba, mint például a munkavédelmi és a szakképzési törvény ellentmondásai. Az Iposz a gazdasági tárca támogatásával szolgáltatási füzetet ad ki – jelentette be Szűcs. Célja, hogy a szféra az EU belső piacán, de főleg a hazai piacokon való biztonságos szereplés érdekében megismerje a szükséges szolgáltatásokat, illetve az azokat nyújtókat. Az angolul is megjelenő kiadvány tanácsadással, pénzügyi közvetítésről szóló ismeretekkel, minőségbiztosítási vállalkozásokkal, vásárszervező cégekkel foglalkozik majd, és tartalmaz egy aktuális forrástérképet is.

Kassai Róbert, az Iposz alelnöke elmondta: ősszel indul a Vállalkozói Akadémia. Célja, hogy a vállalkozások vezetői rövid idő alatt elsajátíthassák a vezetéshez szükséges ismereteket. A hat tananyagból (üzleti tervezés, pénzügy, marketing, informatika, humánerőforrás-gazdálkodás, együttműködési lehetőségek kialakítása) négy már elkészült, kettőt még lektorálnak. (MK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.