BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Költségvetési tanács?

A legfontosabb gazdaságpolitikai lépés a költségvetési hiány növekedésének megállítása – hangsúlyozta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tegnapi ülésén. Ennek érdekében költségvetési tanácsot kellene létrehozni, amely ha nem tartja megfelelőnek a költségvetés tervezetét, első lépésben a kormánynak, a másodikban a parlamentnek küldhetné azt vissza – tette hozzá. A néhány főből álló testület összetételére még nincs pontos terv, ám az Állami Számvevőszék elnöke mindenképpen helyet kapna benne.

A Fidesz elnökének elképzelései szerint, ha a kormány nem tartaná be az elfogadott költségvetést, megvonható volna a miniszterelnök és a miniszterek fizetése. További fontos lépés lenne a gazdaság munkaalapú növekedési pályára helyezése. Ennek eszköze a kis- és középvállalkozások feltőkésítése – fogalmazott. Az EU-s források egyharmadát a kkv-k erősítésére fordítaná a Fidesz. Fontos a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka ösztönzése, hiszen ennek aránya ma Magyarországon csupán 2-3, míg az EU nyugati országaiban 30 százalék körül van. A Fideszen belül az euró bevezetésének időpontját illetően voltak a legnagyobb viták, de végül elkötelezték magukat a 2010-es dátum mellett.

A gazdaságpolitika középpontjában a hazai hozzáadott érték növelésének és a versenyképesség javításának kell állnia – hangsúlyozta Parragh László, a kamara elnöke. Szerinte az államháztartás reformja halaszthatatlan. Az előkészítéssel nem lehet megvárni a választásokat, mivel a végrehajtást 2006-ban meg kell kezdeni, különben esély sincs az euró 2010-es bevezetésére. Fontos a költségvetési tervezés és a hosszú lejáratú állami kötelezettségvállalások átláthatóvá tétele, a PPP-konstrukcó törvényi szabályozásának kidolgozása.

Az MKIK elnöke szerint a vállalkozói szféra üzleti környezetének javítása érdekében tovább kell fejleszteni a befektetésösztönzési eszközrendszert, a cégek külpiaci megjelenésének támogatását, a Széchenyi-kártya-konstrukció bővítését, valamint a közbeszerzés rendszerének egyszerűsítését és átláthatóvá tételét, hogy a hazai cégek is sikerrel pályázhassanak a kiírt tendereken. (FE)

A költségvetési tanács felállításának ötletét Csillag István még tavaly decemberben vetette fel. A testület célja lenne, hogy javuljon az államháztartás helyzete, csökkenjen a hiány és az újraelosztás – mondta lapunknak a volt gazdasági miniszter. A költségvetési tanács intézménye korábban olyan országokban működött, mint például Írország és Argentína.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.