BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarországon a legerősebb a biotechnológiai ipar

Rendkívül sikeres volt a magyar biotechnológia bemutatkozása az USA-ban: ugyan „csak” a kockázati tőkealapok figyelmét igyekeztek felkelteni egy roadshow-n, mégis számos üzlet is köttetett már a helyszínen. Az iparág hazai kilátásai kifejezetten biztatók, folytatás ősszel – Budapesten és az USA-ban.

Az Európai Unióhoz legutóbb csatlakozott tíz új tagállam közül Magyarországon a legerősebb a biotechnológiai ipar, s reális az esélyünk arra, hogy az egész kontinensen ezen a területen a középmezőnyben legyünk, hiszen nagy a potenciál, az utóbbi öt évben kiemelkedően dinamikus volt az ágazat növekedése. Minderre Duda Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke, egyben a Solvo elnök-vezérigazgatója mutatott rá. Magyarország egyik legnagyobb biotech vállalatának vezetője hozzátette: állításához a legutóbb a napokban az Egyesült Államokban tett magyar biotechnológiai roadshow-n szerzett újabb bizonyítékokat. A Bostont és Washington DC-t érintő körúton – amelynek szervezésében a többi között a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság és a washingtoni magyar nagykövetség is részt vett – magyarországi biotech cégek és a területen tevékenykedő szervezetek mutatkoztak be. Mégpedig olyan sikerrel, hogy – a résztvevők számára is meglepő módon – a helyszínen is köttettek már üzletek. Volt olyan cég (a Solvo, a PharmaHungary, a KPS), amely kutatási megbízást kapott, s olyan is (a ComGenex), amely szinte minden prezentáció után adott el kémiai műszereiből – mondta el a Világgazdaságnak Duda Ernő.
Pedig a roadshow legfontosabb célja egyrészt „csak” a kapcsolatfelvétel volt, másrészt az, hogy ráirányítsák a nagy kockázati tőkealapok figyelmét a magyarországi biotechnológiai iparban való befektetés potenciáljára – mutatott rá Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, aki maga is a delegációval tartott. A cégek és technológiai transzferirodák kockázati tőkealapok, illetve amerikai biotech cégek képviselői előtt mutatkoztak be. Ugyan már eddig is voltak szép számban példák amerikai és magyar együttműködésre a biotechnológiában, ám a nagy kockázati alapok ez idáig még nem jelentek meg térségünkben. A tervek szerint nyáron, majd ősszel Budapestre látogatnak ezen nagy alapok képviselői, akik a magyar kormányzattal karöltve áttekintik, milyen társult finanszírozás képzelhető el, mondta el Garamhegyi. Hozzátette: előny, ha megjelenik az ilyen típusú tőke is az iparágban, azzal ugyanis nem csak a technológiai és tudományos eredmények fejlődnek, egyben olyan menedzseri és üzleti szemlélet telepszik meg, amely feltétlenül jót tesz az ágazatnak és a gazdaság egészének is.
A kormányzat tavaly elfogadta a középtávú biotechnológiai stratégiát, de már azt megelőzően, az elmúlt két évben konkrét lépésekkel is alátámasztotta a magyar biotech felfuttatására irányuló célkitűzését – mutatott rá Duda Ernő. Példaként említette, hogy vannak finanszírozási lehetőségek, pályázatok, épül az infrastruktúra, s az oktatás terén is látható az elmozdulás.
A kockázati tőke bevonása fontos, hiszen a biotechnológia nagyon tőkeigényes ágazat, emlékeztetett a MBSZ elnöke. Számos vállalkozás külföldi partnerrel jött létre, van arra is példa, hogy saját árbevételből sikerült fejlődni, s olyan cég is, amely saját termékéből gyűjtötte össze a forrást.
Egyébként ma Magyarországon mintegy 50 kisebb és 15 közepes nagyságú és erejű cég tevékenykedik a biotechnológia területén, bevételük 80-90 százaléka exportból származik. A kivitelük gyakorlatilag egyharmad-egyharmad arányban megoszlik az USA, Európa és egyéb országok között (utóbbi nagyrészt Japánt jelenti).
A mostani roadshow-n a legnagyobb érdeklődés az őssejtkutatást végző cégek iránt mutatkozott, valamint a gyógyszerpiaci vállalatok részéről is nagy figyelem volt érzékelhető (igaz, utóbbiak már itt vannak bérkutatási, technológiai együttműködés formájában is). A siker nyomán a tervek szerint ősszel az USA nyugati partján tesznek hasonló körutat – San Franciscóban és San Diegóban szeretnének bemutatkozni. Emellett az idén a tavalyinál is hangsúlyosabban vesznek majd részt a magyarok a világ legnagyobb biotechnológiai szakvásárán, a BIO 2006-on: áprilisban negyven négyzetméteres standon mutatkozik be a magyar biotechnológia színe-java. (NVZs)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.