Már keresik George Bush utódját
Az amerikai republikánus törvényhozókat nemcsak az idei őszi félidős kongresszusi választások foglalkoztatják, hanem a távolabbi lehetőségek is: a két és fél év múlva esedékes a következő elnökválasztás. A párt korifeusainak nemcsak az a bajuk, hogy a jelenlegi elnök alulteljesít, és emiatt kétséges, meg tudják-e őrizni a többséget a törvényhozás házaiban, hanem az is, hogy George Bush nem nevelt ki magának utódot, s emiatt a Fehér Ház sorsa is bizonytalan.
„Normális körülmények között nekünk szokott egyértelmű favoritunk lenni, most a demokratáknak van” – idézte a német Handelsblatt Haley Barbour mississippi kormányzót, aki a volt First Ladyre, Hillary Clintonra célzott. A republikánus oldalon mindenesetre Cheney alelnök, Rice külügyminiszter és Jeb Bush, az elnök floridai kormányzó testvére már bejelentette: nem pályázik a megtiszteltetésre.
Az utódlással 26 déli és közép-nyugati állam republikánus választott előkelőségeinek memphisi összejövetelén foglalkoztak legutóbb. A jelenlévőket is nyomasztották a kormányzat legutóbbi fiaskói: a Katrina hurrikán következményei, a szociális napirend befulladása, az iraki és az afganisztáni háborúk, a költségvetési hiány, a pénzügyi botrányok, s ennek megfelelően viszonylag kívülállók kerültek az elnökjelöltségre esélyesként reflektorfénybe: Bill Frist szenátusi vezér, George Allen virginiai szenátor, Rudolph Giuliani New York-i expolgármester és John McCain arizonai szenátor, aki már nyolc éve, Bush ellenében is próbálkozott és egyesek szerint most is a legesélyesebb. Utóbbi kettő túl liberális ahhoz, hogy a konzervatív „fősodornak” megfelelhessen, Fristet elődje, Trent Lott váltja az idén visszatérőként a szenátusban, aki mindent elkövet majd, hogy ez a tennessee-i fiatalember ne rúgjon labdába. Az, hogy a viszonylag ismeretlen George Allen tűnik most négyük közül a leginkább republikánus értékhordozónak, szakértők szerint még távolról sem jelenti azt, hogy 2008-ra valóban ő lesz a favorit. (VG)


