BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mellőzött fogyasztóvédők

Ismét pénzhiánnyal küzdenek a fogyasztóvédelmi békéltető testületek. A budapesti békéltető fórum a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által megelőlegezett összegből tudja csak ellátni feladatait. A fogyasztóvédelem gazdája, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZM) ugyanis máig nem kötötte meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával a békéltető testületi támogatás kifizetésének alapjául szolgáló szerződéseket.

Baranovszky György, a budapesti békéltető fórum elnöke elmondta: a költségvetés erre az esztendőre 105 millió forintot biztosított a testületeknek. Ám a szükséges szerződéskötés híján még egy forintot sem láttak. A hiányzó pénzeket a területi kamarák előlegezik meg, de az ő lehetőségeik is végesek. Emlékezetett: nő a békéltető testületek tekintélye, két éve 1800, tavaly már 2500 érdemi határozatot hoztak, a budapesti fórum ügyforgalma az év első két hónapjában megduplázódott a múlt év hasonló időszakához képest. A fogyasztóvédelem gazdái ezt nem veszik figyelembe.

Évek óta gondok vannak a civil fogyasztóvédelmi szervezetek finanszírozásával is. Tavaly az ICSSZEM öt hónapra támogatás nélkül hagyta a szervezeteket, majd a 2005. december 1. és 2006 május 31. közti időszakra írt ki pályázatot, amely lassan a végéhez közeledik, ám új kiírásról még semmi hír. Ez azért tölti el aggodalommal a szervezeteket, mert további késlekedés esetén ismét támogatás nélkül maradhatnak. (KK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.