BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden párt reformot ígér

Nem működőképes az egykulcsos adó – ebben az MSZP és a Fidesz egyetért a két kisebb parlamenti párt rovására, abban viszont nincs vita a négy párt között, hogy a költségvetési hiány csökkentése és a közigazgatás reformja a legfontosabb feladatok közé tartozik. Reformokat, határozott lépéseket mindenki ígért.

A pártok vezetői és szakemberei nem árultak el eddig nem ismert, választási győzelmük esetén kilátásba helyezett új lépéseket egy tegnapi gazdasági fórumon. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (NMIKK), a Joint Venture Szövetség (JVSZ) közös rendezvényén egy asztal mögé ültették mind a négy párt képviselőit.
A magyar gazdaság egészséges és fejlődik; az tény, hogy magas a költségvetési hiány, ennek csökkentése alapvető szerkezeti átalakítások nélkül nem lehetséges – ezt Hiller István, az MSZP elnöke mondta. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke az „összefogásra” tette a hangsúlyt, ezek mellett fő feladatként a bizalom viszszaszerzését, a fiskális fegyelem megteremtését, a versenyképesség növelését, az euró 2010-es bevezetéséhez a társadalmi konszenzus megteremtését sorolta fel. Bátor reformokat szorgalmazott Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, s pártja választási ígéretei közül többek között kiemelte a privatizáció folytatását, az adócsökkentést, az infrastruktúra fejlesztését, a hatékony versenyszabályozást. Dávid Ibolya, az MDF elnöke az ésszerű privatizációt, az adóegyszerűsítést, az egészségügyi reformot, a kamat- és árfolyamnyereség-adó eltörlését, a kötelező kamarai tagságot, a tb-járulék-csökkentésre való nyitottságot hangsúlyozta.
A közigazgatásról tartott rövid értékelésekből azt derült ki, hogy egyben egyetért mind a négy párt: változtatni kell. Burány Sándor (MSZP) azt hangsúlyozta, hogy nincs egységes modell Európában a változtatás irányára, Stumpf István (Fidesz) viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy az állam új szerepfelfogása szerint fel kell lépnie a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés, az egészségügy és a versenyképes munkaerő-piaci struktúra kialakítása területén. Mint mondta, az új kormánynak a választások után új költségvetést kell készítenie, szeptemberig elfogadható konvergenciaprogramot kell beterjesztenie, s véglegesítenie kell a második Nemzeti fejlesztési tervet. A képviselő-testületek számának csökkentésével 50 milliárd forintot, hatékonyabb kormányzattal újabb 50 milliárdot, az államhoz tartozó intézményeknél pedig 100 milliárdot lehet megspórolni – állította Kóka János (SZDSZ). Az MDF-et e témában képviselő Boross Péter azt mondta: az ország helyzete két évig biztosan nem tesz lehetővé nagyobb arányú kiadási többletet, pedig ez az államigazgatási reformoknál is elkerülhetetlen lenne.
Az egyetlen igazi megoldás az SZDSZ és az MDF szerint az egykulcsos adó bevezetése lenne, ám a két nagy párt ettől elzárkózott. Kovács Tibor (MSZP) szerint ez igazságtalan, a fideszes Tállai András szerint pedig a költségvetés egyelőre nem mondhat le az ebből származó bevételről. Kiderült az is, hogy bár minden oldal támogatja az iparűzési adó megszüntetését, annak kiváltására még nem találták meg a megoldást. Arra a kérdésre, hogy kétharmados törvények módosításához meglesz-e a többség, kitérő választ adott a két nagy párt. (TE)

kiemelt területek

MSZP

>> közszféra

>> államszerkezet

>> egészségügy

Fidesz

>> gazdaságfejlesztés

>> munkahelyteremtés

>> egészségügy

>> közszféra

>> államszerkezet

>> egészségügy

Fidesz

>> gazdaságfejlesztés

>> munkahelyteremtés

>> egészségügy -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.