BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mindenképpen munkát kell adni a fiataloknak

2007 végéig minden pályakezdőnek hat hónapon belül (2010-ig pedig száz napon belül) állást, megfelelő szakmai gyakorlatot vagy továbbképzést kell felajánlani, vagy más módon kell elhelyezkedési lehetőséget biztosítani – mondja ki az EU állam- és kormányfői által kiadandó nyilatkozattervezet.
A tervek szerint az iskolát idő előtt elhagyók arányát 10 százalék alá kell csökkenteni, és el kell érni, hogy a 22 éves korúak legalább 85 százaléka elvégezze a középiskolát. Összességében pedig biztosítani kell, hogy 2010-ig évente legalább kétmillió munkahely jöjjön létre az unióban. A nyilatkozattervezet emellett aktív stratégiát ajánl az életkor meghosszabbodásával járó társadalmi változások kezelésére; ennek része lenne az élethosszig való tanulás, a munkaképes kor meghosszabbítása, a részmunkaidős foglalkoztatás és a fokozatos nyugdíjba vonulás. Egy további elképzelés szerint lehetőséget kell teremteni, hogy a nők könnyebben tudjanak összhangot teremteni a családi és munkahelyi feladataik között, ezt egy esélyegyenlőségi paktummal kell alátámasztani. Ösztönözni kell a rugalmasság és a biztonság ötvözését célzó („flexicurity”) elv alkalmazását, amelynek gyakorlati szempontjait a szakszervezetekkel és a munkavállalókkal közösen kell kidolgozni. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.