Nehéz az államadósság-növekedés megállítása
A GDP-arányos bruttó államadósság hangsúlyos szerepet kap az euróövezethez való csatlakozás folyamatában is. Az adósságra vonatkozó maastrichti konvergenciakritérium szerint a bruttó államadósság nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát, vagy ha erre rövid időn belül nincs lehetőség, akkor az adósságráta csökkentését és a küszöbértékhez való közelítését követeli meg.
Hasznos megvizsgálni, hogyan alakult az államadósság az elmúlt években. A jegybanki szakértők által vizsgált, 1995 és 2005 közötti intervallum e tekintetben három, jól elkülöníthető szakaszra bontható. Az 1995 és 1997 közötti időszakban a stabilizációs programot követően átlagosan évi 8,5 százalékponttal csökkent az adósságráta nagysága. Ezt követően 1998-tól kezdődően a csökkenés üteme évi 2,5 százalékpontra lassult, egészen 2001-ig, amikor a lokális minimumának elérése után az adósságráta újra emelkedni kezdett. 2002 és 2005 között a GDP-arányos államadósság éves átlagban mintegy két százalékponttal növekedett. A jegybanki szakemberek becslése szerint tavaly év végén 61,5 százalékon állt. Érdemes azonban a mögöttes okokat is feltárni.
Az 1995-ben végrehajtott kiigazítás hatására az adósságráta 1996-ban és 1997-ben összességében mintegy 23 százalékponttal mérséklődött, így az 1993-as 90 százalékot is meghaladó maximumot követően 1997 végére 63,9 százalékot tett ki. A csökkenésben főként az elsődleges egyenleg többlete, a jelentős privatizációs bevételek és az infláció felpörgéséből származó seigniorage játszott szerepet. (Az állami vagyontárgyak magánosításából például a bruttó hazai termék 7,6 százalékára rúgó összeg származott.) Ezekkel ellentétes hatású volt az 1995-ös jelentős nominális és reálleértékelődés, amely a devizaadósság átértékelődésén keresztül növelte az adósságráta nagyságát. Ráadásul ezt a hatást erősítette a jelentős kamatfizetési kötelezettség és a magas kamatszint miatt fellépő nagymértékű reálkamathatás is. A reálkamatok mintegy 12 százalékponttal növelték önmagukban az adósságráta nagyságát, ezt pedig csak részben tudta ellensúlyozni a GDP reálnövekedésének mintegy 6 százalékpontos adósságcsökkentő hatása.
1998 és 2001 között összességében további 11 százalékpontnyi mérséklődés következett be, ez nagy részben az elsődleges egyenleg többletére vezethető vissza. Ebben az időszakban az erőteljes gazdasági növekedés mintegy 10 százalékponttal járult hozzá az adósság csökkenéséhez, azonban ezt a hatást teljes mértékben ellensúlyozta a reálkamatok adósságnövelő hatása. Az előző – 1995–1997-es – időszakra jellemző privatizációs bevételek fokozatosan elapadtak, és gyakorlatilag nem voltak meghatározók az adósságcsökkentés szempontjából. A vizsgált időszakban 1998-ban a Postabank konszolidációja és a gázközművek korábbi privatizációjával kapcsolatos önkormányzati követelések rendezése kapcsán kibocsátott kötvények, majd a további évek kisebb adósságátvállalásai több mint két százalékponttal emelték az adósságráta nagyságát.
Négy évvel ezelőtt, 2002-ben fordulat következett be a GDP-arányos államadósság alakulásában. A megelőző nyolc év mérséklődését követően 2002 és 2005 között összességében 8,5 százalékponttal növekedett az adósságráta nagysága. A növekedés hátterében egyértelműen az államháztartás magas elsődleges hiánya és a nagymértékű adósságátvállalások állnak. 2002-től kezdődően a költségvetés növekvő kiadásai az addig többletet mutató fiskális elsődleges egyenleget deficitessé tették, ez 2002 és 2005 között 9,5 százalékponttal növelte az adósságrátát. Az adósság növekedésében az állami vállalatok felhalmozott adósságainak átvállalása és az egyéb, költségvetésben nem megjelenő, de statisztikailag az államadósság részét képező adósságelemek terebélyesedése is szerepet játszott. 2002-re a közlekedési infrastruktúrát fejlesztő és működtető állami vállalatok (MÁV, GYSEV, BKV, NA, ÁAK) előző években felhalmozott adóssága elérte a GDP 3,5 százalékát, s ez szükségessé tette az adósságátvállaláson keresztül megvalósuló állami szerepvállalást. A kilencvenes évek végének erőteljes gazdasági növekedése az ezredfordulón és az azt követő években megtorpant. A reáltényezők – vagyis a reálnövekedés és a reálkamatok egymáshoz viszonyított nagysága – 1999 után egészen 2004-ig egyértelműen az adósságráta csökkenése felé mutattak, azonban ez a kedvező jelenség 2005-ben megváltozott, és a reálkamat, ha csak kismértékben is, de meghaladta a reálnövekedés nagyságát. Ez azt jelentette, hogy az előző évekkel ellentétben 2005-ben a reálkomponensek hatása is kedvezőtlen irányba mozdította az adósságrátát. 2003-ban nominális és reálértelemben egyaránt leértékelődött a forint, azonban ettől eltekintve 2002 és 2004 között összességében a reálfelértékelődés adósságcsökkentő hatása volt meghatározóbb. A seigniorage szerepe az elmúlt három évben a korábbi évekhez képest csekélyebbé vált az adósságráta csökkenésében, mértéke a GDP 0,4-0,5 százalékának megfelelő szinten látszik stabilizálódni.
Az előzmények fényében – különösen a tervekben szereplő eurózóna-csatlakozás miatt – izgalmas kérdés, mi várható az elkövetkező néhány évben az államadósság esetében. A szerzőpáros számításokat végzett arra vonatkozóan, hogy mekkora elsődleges egyenleg lenne szükséges az adósságráta stabilizálásához. Arra az eredményre jutottak, hogy a jelentősebb privatizációs bevétellel járó 2006-tól és 2009-től eltekintve a hozamok és a növekedés jelenlegi szintje mellett a GDP 0,8-1 százalékára mérséklődő elsődleges hiány mellett lehetne stabilizálni a GDP-arányos államadósságot. A jegybanki szakemberek forgatókönyveket is felvázoltak az államadósság jövőbeli alakulását illetően a fiskális elsődleges egyenleg pályáinak függvényében. A kiinduló pont az, hogy az idei pénzforgalmi elsődleges hiány az MNB 2005. novemberi inflációs jelentésében szereplő 4,5 százalék. Ez azonban tartalmaz mintegy egyszázaléknyi adósságátvállalást, ezért az azok nélküli elsődleges hiány nagysága várhatóan 3,5 százalék körül alakulhat – érvelnek a tanulmány készítői, akik tehát ez utóbbit tekintik kiindulópontnak. Az első szcenárióban azt feltételezték, hogy az államháztartás egyenlege 2010-ig az idei szinten marad, azaz fiskális szigorítás nem következik be. Ezen belül azonban két változatot különböztettek meg: az egyik szerint a reálkamatok a 2006. januári hozamgörbe és a várható infláció függvényében alakulnak, míg a második azzal számol, hogy a reálkamatok 2007-től kezdődően 100 bázisponttal magasabbak ennél a szintnél. Erre a második esetre azért van szükség, mert a fiskális kiigazítás további halasztásával nagymértékben megnő a valószínűsége annak, hogy az állam csak magasabb hozamszint mellett lesz képes finanszírozni a magas szinten megrekedő hiányt. A szakértők arra jutottak, hogy a GDP-arányos államadósság a 2005–2006-os időszakot követően is tovább növekszik, és 2008-ra megközelíti a 70 százalékot, míg a reálkamatok emelkedése melletti verzió esetén kismértékben meghaladja a 71 százalékot is. Az évtized végére még rosszabb lenne a helyzet, ugyanis 75-78 százalékra ugorhatna az államadósság.
A második, a gyors kiigazítás forgatókönyve arra épül, hogy 2007-ben a költségvetés jelentős kiigazítást hajt végre, ennek eredményeképpen az elsődleges egyenleg nullára esik vissza, majd ezen a szinten marad. Ennek hatására 2007-től a markánsan javuló elsődleges egyenleg és a várhatóan felgyorsuló hozamkonvergencia az adósságráta látványos mérséklődéséhez vezethet. Ez azt jelenti, hogy 2008-ban a GDP-arányos adósság 61 százalék közelébe csökkenhet, tehát még ebben az esetben sincs esély arra, hogy a maastrichti kritérium szintjén teljesüljön. Rá két évre a ráta 57 százalék közelébe süllyedhet.
A harmadik forgatókönyv az elnyújtott kiigazítást veszi alapul, vagyis 2007-től kezdődően megindul ugyan a fiskális kiigazítás folyamata, azonban az elsődleges egyenleg hiánya csak évi fél százalékpontos ütemben csökken. Ekkor az adósságráta lassabb emelkedése várható, és ebben az évtizedben nem valószínű a ráta növekedésének megfordulása, annak mértéke 2008-ra meghaladhatja a 68 százalékot, 2010-re pedig 70-71 százalékos lehet.
További két esetet vizsgáltak meg a szerzők: az egyik szerint a konvergenciaprogramban foglalt deficitcsökkenési dinamika megvalósul már 2006-tól, míg a másik csak 2007-től várja ezt. Az előbbi esetben csak 2007 után indulhat be az adósságráta csökkenése, ám 2008 végére várhatóan még így sem sikerül a kívánatos 60 százalékos szint alá vinni a mutatót: 63 százalék lehet akkor, rá két évre pedig 59 százalék. Utóbbi esetben pedig az adósságráta 2008-ig fokozatosan emelkedik, majd a 2008–2010-es időszakban kismértékű mérséklődés következik be, ennek eredményeképpen az adósságráta 2010 végére 65 százalék körül alakulhat.
Mindezeket összefoglalva elmondható, hogy 2008-ra Magyarország vélhetően nem tudja teljesíteni a 60 százalékos maastrichti kritériumot, és csak a dinamikájában csökkenést mutató rátakövetelmény lesz abszolválható. Az is csak két esetben: vagy teljesül 2006-ban a törvényben meghatározott hiány és azt követően a konvergenciapálya mentén alakul az elsődleges egyenleg, vagy 2007-ben a már említett jelentős mértékű fiskális korrekcióra kerül sor. Az első esetben 2008 végére mindössze egyévnyi csökkenő adósságrátát tud Magyarország felmutatni, míg a fiskális korrekció esetén az előbb elinduló mérséklődés következtében 2008 végén várhatóan már kétéves rátacsökkenés lesz látható. A 2006-ra ígért deficitet illetően azonban komoly kockázatok látszanak, ezért gyakorlatilag csupán a második lehetőség jöhet szóba – emelik ki.
Fontos észben tartani, hogy a fenti számok úgy jöttek ki, hogy nem változik a reálkamat, a reálnövekedés, illetve nem történik adósságátvállalás. Megvan az esélye azonban a lassú kiigazítás mellett a reálkamat emelkedésének, amely valamelyest feljebb srófolja a rátát. Ugyancsak ezzel járna a növekedés lassulása is. A két hatás összességében a GDP
2-4 százalékával nagyobb adósságarányhoz vezetne. A kvázifiskális feladatokat ellátó vállalatok felhalmozott adósságának átvállalása (ez eddig a választás évében szokott előfordulni) akár a bruttó hazai termék közel 4 százalékát is kiteheti, ennyivel megdobva az adósságrátát.
A fentiek alapján több fontos következtetést vonhatunk le. A jelenlegi helyzetet a kilencvenes évek közepének markáns adósságráta-csökkenésével összehasonlítva elmondható, hogy a privatizáció, illetve az inflációs adóból származó bevétel várhatóan már nem járul hozzá érdemben az adósság mérsékléséhez. Az akkori gazdasági környezet a magánosításra váró állami tulajdon magasabb részarányával és 20 százalék feletti inflációval volt jellemezhető, míg jelenleg ezek közül egyik sem áll fenn. A magas infláció emellett ellentétes a jegybank elsődleges céljával is, így várhatóan a jövőben sem lesz felhasználható az államadósság reálértékének csökkentésére. Ezekből következően a jövőben az adósságráta alakulása szempontjából elsősorban az elsődleges egyenleg lesz a meghatározó.
A különböző forgatókönyvek vizsgálata alapján az valószínűsíthető, hogy 2008-ig Magyarország legfeljebb dinamikájában lesz képes teljesíteni a maastrichti adósságkritériumot, de az adósságráta szintje várhatóan meghaladja a 60 százalékot. A csökkenő dinamika elérése két pálya mentén lehetséges: vagy teljesül a 2005. decemberi konvergenciaprogram alapján adódó hiánypálya, vagy 2007-ben jelentősebb – mintegy 3-3,5 százalékpontos kiigazítás történik az elsődleges egyenlegben. Ez utóbbi esetben már 2007-től, míg a konvergenciaprogram mellett csak 2008-tól indulna meg az adósságráta mérséklődése.
A fiskális pálya mellett további kockázatot jelentene a kvázifiskális tevékenység során felhalmozódó adósság esetleges költségvetés általi átvállalása (amint az 2005– 2006-ban már részlegesen megtörtént), s ez tovább növelné az adósságrátát, és a szint elérése helyett még inkább a dinamikára helyezné a hangsúlyt.
Főbb üzenetek
1. Gyorsan nő az államadósság, és ha nem csökken a költségvetési hiány, akkor további gyors növekedésre lehet számítani.2. Az államadósságra vonatkozó maastrichti kritériumot a következő években Magyarország csak az adósság csökkentésével tudja teljesíteni, a 60 százalékos GDP-arányos adósságszint elérésének esélye minimális.
3. A hivatalos államadósságon túl az állami feladatokat ellátó vállalatok adóssága 2006 végére elérheti a 900 milliárd forintot, ez a jövőben tovább növelheti a hivatalos államadósságot.
4. Az eladósodás megállításához a GDP 3-3,5 százalékával, vagyis mintegy 700-800 milliárd forinttal kell csökkenteni a költségvetés kamatfizetések nélküli hiányát.
5. Az adósságnövekedés megállítása ma nehezebb feladat, mint a kilencvenes évek közepén volt.
2. Az államadósságra vonatkozó maastrichti kritériumot a következő években Magyarország csak az adósság csökkentésével tudja teljesíteni, a 60 százalékos GDP-arányos adósságszint elérésének esélye minimális.
3. A hivatalos államadósságon túl az állami feladatokat ellátó vállalatok adóssága 2006 végére elérheti a 900 milliárd forintot, ez a jövőben tovább növelheti a hivatalos államadósságot.
4. Az eladósodás megállításához a GDP 3-3,5 százalékával, vagyis mintegy 700-800 milliárd forinttal kell csökkenteni a költségvetés kamatfizetések nélküli hiányát.
5. Az adósságnövekedés megállítása ma nehezebb feladat, mint a kilencvenes évek közepén volt.-->
