BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Össztűz a jegybankelnökre

Magyarázatot vár a lengyel kabinet az elmúlt 16 év jegybankelnökeitől, miért engedték meg, hogy mára kétharmad részben külföldi kézbe kerüljön a lengyel bankszektor. A vizsgálat az olasz UniCredito két lengyel leánybankjának összeolvadása körüli csatározás újabb fejezete, ez akár a jelenlegi jegybankelnök székébe is kerülhet.

A közvetlen kiváltó ok az volt, hogy Leszek Balcerowicz, a jegybank kormányzója visszautasította a pénzügyminiszter által delegált Cezary Mech miniszterhelyettes részvételét az olasz UniCredito tulajdonában levő két lengyel bank, a BPH és a Pekao összeolvadását vizsgáló bankfelügyeleti bizottságban. Balcerowicz azután szólította fel Mechet a távozásra, hogy az kijelentette: a két hitelintézet egyesülése ellen szavaz majd az ülésen.

Balcerowicz lépését Kazimierz Marcinkiewicz miniszterelnök a TVN 24 televíziónak nyilatkozva botrányosnak és törvényellenesnek minősítette. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) szerint az összeolvadás veszélyeztetné a szabad versenyt a hazai bankszektorban. A PiS-t kívülről támogató Lengyel Családok Ligája pedig törvényi eljárást kezdeményezett Balcerowicz ellen. Az ügy kapcsán a kabinet egy olyan egységes állami szerv felállítását helyezte kilátásba, amely a bankokat, a nyugdíjalapokat és a biztosítótársaságokat is felügyelné. Balcerowicz szerint az UniCredito követelése összhangban van az EU jogszabályaival, és az ügyben a bakfelügyelet független döntést kell hozzon, márpedig a kormány a testület önállóságát veszélyezteti.

A lengyel kormány mindenáron meg akarja akadályozni a bankok összevonását. Az ügy miatt az Európai Bizottság az elmúlt héten hivatalos figyelmeztetésben részesítette Varsót, és 15 nap haladékot adott, mielőtt lépéseket vezet be az ország ellen. Szakértők szerint a további ellenállás a strukturális alapok folyósításának leállítását is maga után vonhatja – értesült a PoloniaPress. Daniel Tusk, az ellenzéki Polgári Platform vezetője szintén nagyon veszélyes játéknak nevezte a PiS azon kísérletét, hogy beavatkozzon a jegybank feladatkörébe.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.