BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mire utalt a pénzügyminiszter?

"Egy hónap alapján egyetlen intézet sem szokott a besoroláson változtatni" - reagált a pénzügyminiszter arra, hogy márciusban a vártnál magasabb lett az államháztartási hiány. Veres János a Magyar Televízióban reggel azt mondta, a meghatározó értékelők megvárják a választások végeredményét, a megalakuló új kormányt, és ennek intézkedései alapján fognak az országról ítéletet alkotni.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi felfokozott politikai hangulatban nem lehet olyan döntésekről beszélni, amelyeket a hitelminősítők indokoltnak tartanának, és "valószínűleg a közgazdaság szabályai szerint ezekre szükség is lesz". Veres János felhívta a figyelmet arra, hogy a forint árfolyama az utóbbi hetekben, függetlenül a magyarországi választásoktól, érdemben a kelet-európai valutákkal mozgott együtt.
A új kormány feladata lesz pozitívan befolyásolni az ország nemzetközi pénzpiaci megítélését, annak érdekében, hogy a magyar pénz stabilitásához ne férjen kétség - mondta a pénzügyi tárca vezetője. Mint fogalmazott, megnyugvással tölti el, hogy az elmúlt napokban a nagy befektetési bankok és hitelminősítők - egy kivételével - úgy foglaltak állást, a jelenlegi kormánykoalíció kormányzása megnyugtatóbb a pénzpiacok számára.
A pénzügyminiszter szerint a devizában eladósodottaknak nem kell nyugtalankodniuk, mivel a jelenlegi árfolyamkockázatot bőven ellensúlyozza a kamatkülönbség. "A forint még mindig az erős oldalon van, és úgy látom, ott is fog maradni, a következő időszakban a pénzpiacok is megnyugszanak" - fogalmazott. Igaz, hozzátette: "Senkinek nem ígérem azt, hogy belátható időn belül Magyarországon ismét 240-nel kezdődő euró/forint árfolyammal lehetne rövid időn belül számolni, és az országnak sem biztos, hogy ez lenne az érdeke." (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.