BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pályázatot írtak ki találmányok hasznosítására

Szabadalom. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 60 millió forintos kerettel tegnap ismét pályázatot hirdetett mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) találmányai külföldi iparjogvédelmi oltalmának és értékesítésének támogatására. A pályázat maximális mértéke a jogcímek függvényében változó, de legfeljebb 25 millió forint lehet.

A pályázat célja a szféra kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének elősegítése, technológiájuk fejlesztésével versenyképességük növelése és exportlehetőségeik bővítése. Ennek érdekében támogatják a találmánnyal kapcsolatos kísérletek végzését, a találmány alapján gyártott termék kísérleti gyártását, prototípus, nullszéria előállítását, a találmány hazai és külföldi piaci lehetőségeinek felmérését, piacképességét javító formatervezését.

A támogatásra olyan kkv pályázhat, amely a Magyar Szabadalmi Hivatalnál tett iparjogvédelmi oltalmi bejelentés elsőbbségét igényelte; saját maga vagy más vállalkozással együttműködve kívánja a külföldi iparjogvédelmi oltalom tárgyát képező találmányt értékesíteni; illetve az övé a találmány. Támogatás egyrészt a találmányok külföldi iparjogvédelmi oltalma megszerzésének, fenntartásának és megújításának költségeire kapható, valamint a találmány értékesítésére vonatkozó piaci információk megszerzésének és a termék, illetve eljárás marketingjének költségeire. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.