Projektvezető kerestetik
A bizottsági javaslat a 7. keretprogram forrásainak zömét (32,2 milliárd eurót) határon átnyúló kutatási együttműködésekre fordítaná. További 7,5 milliárd euró jutna alapkutatásokra, 4,6 milliárd a kutatók képzésére és mobilitásának támogatására, 4,1 milliárd pedig a kutatási infrastruktúra fejlesztésére, illetve a kisvállalati kutatás támogatására.
Első ízben tárgyalja a tanács a nagy vihart kavart szolgáltatási irányelvtervezet új verzióját is az informális ülés második napján Grazban. Az Európai Bizottság által asztalra tett új tervezet a jelenlegi helyzetben kisebb módosításokkal alapvetően elfogadhatónak tűnik Magyarország számára – közölte Gottfried Péter, az Európai Ügyek Hivatalának elnöke. Az Európai Parlamentben radikálisan átalakított tervezetre épülő új bizottsági javaslatnál hazánk ugyan ambiciózusabbat szeretett volna, ám a kialakult helyzetben még mindig jobbnak tűnik némi javításokkal – és a későbbi felülvizsgálat lehetőségét fenntartva – elfogadni ezt a verziót, mintsem még tovább késleltetni a szolgáltatások piacának megnyitását.
A miniszteri tanácsban nagyobb az esély az új tagállamok szempontjainak érvényesítésére, mint az EP-ben, mert mások a szavazati arányok – világított rá a grazi ülés ezen részére az új tagállamokat képviselő EP-honatyák közül egyedül meghívást kapó Szájer József. A néppárti euro-képviselő szerint jó lenne minél előbb túljutni az EU-t lebénító irányelv vitáján. Ebben a grazi találkozó előrelépést jelenthet, most ugyanis érzékelhető egyfajta kompromiszszumkészség.


