BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vasárnap zárva maradó bécsi boltok

Kiskereskedelem. Belátható időn belül nem változtatnak az üzletek vasárnapi nyitvatartási tilalmán Bécsben. Ez lehet a gyakorlati következménye az osztrák főváros gazdasági kamarája által készített közvélemény-kutatásnak, amelyben a megkérdezett boltosok váratlanul nagy többséggel (62:38 arányban) utasították el a vasárnapi nyitva tartás gondolatát. Sőt, még a választ adó bécsi lakosok és turisták zöme (88, illetve 65 százaléka) is úgy nyilatkozott: nem tartja szükségesnek a jelenlegi szabályozás felülvizsgálatát.

Bécsben tavaly óta tart a vita arról, hogy célszerű lenne-e kialakítani a belvárosban egy olyan idegenforgalmi zónát, amelyre nem érvényesek a szigorú nyitvatartási korlátozások. Jelenleg ugyanis Ausztriában törvény szabályozza, mikor árusíthatnak a kiskereskedelmi egységek és mikor nem. Hétköznaponként 5 és 21 óra, szombatonként pedig 5 és 18 óra között szabad kinyitniuk az üzleteknek, de hetente összesen legfeljebb csak 66 órára.

Európa többi országában igencsak vegyes képet mutatnak a vasárnapi nyitva tartásra vonatkozó szabályok, de az utóbbi évek trendje egyértelműen a korlátozások feloldásának irányába mutat. Svédországban már 1972-ben eltörölték az üzletek nyitva tartásának szabályozását, és csak az éjszakai munka általános tilalma maradt érvényben. Franciaországban a 80-as években ugyan rugalmasabb előírásokat vezettek be, de a vasárnapot illetően maradtak korlátozások. Hollandiában és Nagy-Britanniában a 90-es évek elején vezettek be rugalmasabb szabályokat. Németországban 2003 óta ugyan engedélyezett a vasárnapi nyitva tartás, de a feltételek szigorúak. Olaszországban csak decemberben tarthatnak vasárnap is nyitva az üzletek, ezenkívül egy évben nyolc további vasár- vagy ünnepnapi nyitva tartás engedélyezett. A turizmustól függő területeken és egyes városokban a kereskedők felmentést kérhetnek a korlátozás alól. Görögországban, Belgiumban, Cipruson és Máltán jelenleg van napirenden a dereguláció kérdése. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.